Batmant illetve csak a Bat-ot keresték az éjszakában / videó

Igaz, országos esemény lassacskán a Denevérek Éjszakája (BatNight) elnevezésű rendezvény, de a közelben csak Fertődön volt lehetősége az embereknek részt venni egy ilyenen.  A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága az Eszterháza Központtal együttműködésben 2016.08.27-én rendezte meg ezt régiónkban, egy igazán színvonalas helyen, a fertődi Esterházy-kastélyban és annak parkjában, ahol egy hatalmas erdő is található.

bloggif_57c5dd63a5af4
fotó: cyberpress.hu

Kugler Péter területfelügyelő ( Fertő-Hanság NPI ) jóvoltából egy diavetítéssel megfűszerezett előadással kezdődött az este, ahol mindent megtudhattak az érdeklődők a denevérekről. Természetesen lehetőség volt kérdezni is, ahol a legendás “hajbakeveredés” kérdése is tisztázva lett. Kiderült, hogy az csak egy legenda, hogy a denevérek az emberi hajba repülnek és beleragadnak, ami igazán megnyugtatta a hosszú hajú hölgyeket a helyszínen.

Az előadást egy terepi sétán követte, ahol kísérőként csatlakozott Mészáros József denevérkutató is. A kastély parkjában található Lés-erdőben pedig megismerkedhettek az érdeklődők a denevérhálózás rejtelmeibe is.

 

Denevérek Éjszakája Fertődön

 

cyberpress.hu