Azon dolgoznak, hogy legyen Harka – Sopron kerékpárút!

Fotó: cyberpress.hu archívum

Sokak igénye teljesülne azzal, ha Harka és Sopron között javulnának a kerékpáros közlekedés lehetőségei. Többek közt ezen célok mentén készül megyei kerékpáros hálózati terv, hiszen a fejlesztéseket csak rendszerben gondolkodva érdemes véghez vinni!

Fotó: cyberpress.hu archívum

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat biztonságos, az autóúttól elkülönített kerékpárutak megépítését szorgalmazza, emellett komplex turisztikai útvonalak fejlesztésén munkálkodik. Azonban minden építkezés alapja egy átgondolt tervezés, egy ésszerű hálózat kialakítása. E kapcsán Németh Zoltán megyei elnök egyeztetéseket folytat Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal, hiszen ha már konkrét tervekkel tudnak dolgozni, az megkönnyíti a jövőbeli fejlesztési források felhasználását.

A megyei önkormányzatnál alapos elképzelések vannak a Szigetköz, a Rábaköz és Győr környékének biciklis útvonalainak fejlesztésére, de Sopron és környéke sem marad ki az előkészítő munkából.

A soproni térségben elsősorban két útvonal tervezésére fektették most a hangsúlyt, a legfontosabb tervek között a Sopron-Harka közötti kerékpárút terveztetése és későbbi megépítése szerepel. Harka dinamikusan fejlődik, az elmúlt évtizedben sokan költöztek a településre, és járnak innen nap, mint nap Sopronba. Az összekötő utat nemrégiben felújították, azt vegyesen használják a különböző járművel közlekedők. Hasznos lenne tehát, ha a kerékpárral útnak indulók biztonságosabban tudnák elérni céljukat. Aki pedig két kerékre vált a napi ingázásban, nem csak saját egészségén, közérzetén javít, hanem környezetbarát módon is közlekedik.

Egy korábbi interjúban Németh Zoltán úgy fogalmazott, sem az autósok sem pedig a kerékpározók számára nem kielégítő megoldás, hogy a meglévő utakra kerékpársávot festenek fel. Kétségtelenül gyors, ugyanakkor igencsak átmeneti, de semmiképp sem a legbiztonságosabb megoldás. A megyei önkormányzatnál folyamatosan dolgoznak a biztonságos kerékpárutak kialakításán.

Visszatekintve ilyen többek közt a Nagycenk és Pereszteg, vagy a Fertőd és Fertőendréd közötti szakasz is, ahol önálló kerékpárút épülhetett meg a megyei önkormányzat és a települések együttműködéséből.

A jövőre nézve pedig a Lövő és Zsira között megépülő bicikliút turisztikai jelentőségű hálózati elem lenne. Az itt húzódó összekötő úton egyre jelentősebb a tehergépkocsi forgalom, Zsirán pedig a termál kerékpárútvonalhoz csatlakozva Lutzmannsburg / Locsmánd és Bükfürdő is akadály nélkül érhető el.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Révész Máriusz kormánybiztos / fotó: gymsmo.hu

 

Fotó: cyberperss.hu archívum

gymsmo.hu riportja nyomán