Az ünnep miatt a szokásosnál erősebb forgalomra számítsanak a közlekedők! Óvatosan az utakon!

A húsvéti ünnepek alatt az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt már a mai naptól erős forgalom várható az autópályákon, főutakon. Az ünnepi hétvégén a legtöbb határátkelőhelyen is élénkebb forgalommal kell számolni, ami napközben kisebb várakozásokat okozhat.

határ
Most még “csendes” a határ / illusztráció / fotó: koszorú mihály

Ebben az időszakban a közutakon a gépjárműforgalom mellett nagyobb számban jelennek meg a motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is. A járművezetők kiemelt figyelemmel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességet csökkentve kerüljék el az úton közlekedő járókelőket és az egy nyomon haladó járműveket. A balesetek elkerülése érdekében a járművezetők a vezetés megkezdése előtt tartózkodjanak a szeszes italok fogyasztásától! Az út-, időjárási-, és látási viszonyokhoz igazodó sebesség megválasztása életet menthet!

A rendőrök a hétvégén is kiemelt figyelmet fordítanak a forgalom segítésére, a torlódások megszüntetésére.

Kérjük, hogy a kellő odafigyeléssel, körültekintéssel vezessenek, figyeljenek a követési távolság betartására!
Útnak indulás előtt tájékozódjanak!

forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat

cyberpress.hu