Az új költségvetésben is biztosítottak a térséget érintő fejlesztések forrásai

Fotó: cyberpress.hu

Barcza Attila (FIDESZ-KDNP) a turizmus és a kiemelt turisztikai térségek fejlesztése ügyében szólalt fel, kiemelte: az új költségvetés is tartalmazza azokat a fejlesztési elemeket, amely segítik a szektor fejlődését. Az országgyűlés 2020. június 22-i hétfői ülésnapján szólalt fel Sopron és környékének választott egyéni országgyűlési képviselője, hangsúlyozva a Fertő-parti fejlesztéseket.

A Fertő-tavi vízitelep látványterve Forrás: Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. / cyberpress.hu archívum

A magyar kormány 2020. évi költségvetés módosításának célját választókerületi példákkal szemléltette a képviselő felszólalásában. A térség természeti és épített örökségeinek ismertetése után rátért arra, hogy az M85-ös út tisztán hazai forrásból, 300 milliárd forintos támogatásból épül meg. Ezzel Sopron városa bekapcsolódik mind a hazai, mind a nemzetközi úthálózatba. A Modern Városok Program fejlesztéseire is kitért, hiszen a belvárosi homlokzatok, utcák, terek megújítása a belvárost élénkítik.

Attrakció- és élményelemek fejlesztésére is sor kerül nem csak a városban, hanem a Fertő-parton is. Kiemelte, Magyarország legnagyobb turisztikai beruházása a Fertő-partnak a megújítása is érvényben lévő kormányrendeletek mellett zajlik. Mint hozzátette, ez egy nagyon összetett és bonyolult fejlesztés, mely kapcsán hozzátette:

„Én azt gondolom, hogy a magyar kormány becsüli és büszke szomszédjaira. Büszkén és nem irigységgel kell látnunk azt, hogy a Fertő tó osztrák oldala milyen kiépített. Magyarországon a természetföldrajzi adottságok alapján ez csak egy helyen adott, hogy komoly strand és szabadidőközpont épüljön ki, ez pedig Fertőrákos. Erre készültek el a tervek, és amennyiben ez a fejlesztés megvalósul (a megvalósítás útján járunk) egy olyan rekreációs és öko- és szabadidőközpont jön létre, kikötővel, strandfejlesztéssel, vendéglátási fejlesztésekkel amely piacképes lesz. Nem csak a hazai, hanem nemzetközi vonatkozásban is.”

A fejlesztés eredményeképp továbbá a tó értékeit is be lehet majd mutatni. A jelenleg fennálló építészeti és környezetvédelmi aggályokat és problémákat is meg fogja oldani a beruházás – fűzte hozzá. A parlamenti felszólalását úgy zárta: sajnálatos, hogy a tisztelt házban ez ellen a fejlesztés ellen már többen felszólaltak, így feltehetik a kérdést, hogy ők a hazai vagy a külföldi érdekeket képviselik.

Security Check Required

null

 

Nyitókép: cyberpress.hu archívum