Az SC. Sopron megtartotta hagyományos évzáróját

Az SC Sopron megtartotta hagyományos karácsonyi évzáróját. Az eseménynek a Lackner Kristóf Általános Iskola adott otthont 2015. december 11-én, pénteken. Az egyesület nagy taglétszáma miatt két csoportban került sor az évértékelőre. Először, 17.00 órakor az U7-U11-es csapatokat üdvözölte az elnökség és meghívott díszvendégek.

Simon István köszöntője / fotó: leczovics

Dr. Simon István alpolgármester köszöntötte a legkisebb labdarúgópalántákat és ünnepi köszöntőjében gratulált a kitartásukhoz és kívánt nekik a következő esztendőre is egy sikeres, sportélményekben gazdag évet. Ezt követően a korosztályos edzők is értékelték csapatuk munkáját és megköszönték a gyerekeknek az elvégzett munkát és a szülőknek a támogatást.

Edzők a gyerekek gyűrűjében / fotó: leczovics
Csiszár Ákos az SC. Sopron elnöke / fotó: leczovics

Csiszár Ákos az SC. Sopron elnöke is értékelte a szakmai munkát, majd elmondta, hogy nagy öröm látni a gyerekekben a sportszeretetet és azt, hogy igazi közösségeket, csapatokat alkotnak, ahol a közös sportélmények és sportsikerek még jobban összekovácsolják őket.

Fegyelmezetten figyeltek a srácok / fotó: leczovics
Hajrá Sopron! / fotó: leczovics

Az ünnepi szavakat hagyományteremtő szándékkal a különdíjak átadása követte. Azokat az edzőket köszöntötte az egyesület, akik hosszabb ideje tevékenykednek már az egyesületnél és szakmai munkájukat kívánták ezekkel az emlékplakettekkel elismerni.

Taps és jókedv / fotó: leczovics

A díjazottak ezekben a korosztályoknál: Sejber István, Poór Béla, Páder Vilmos.

Páder Vilmos mindenki “Vilibácsija” / fotó: leczovics

Az elismerések átadása után következett a gyerekek ajándékozása, ahol minden kis labdarúgó egy SC. Sopron szurkolói sálat és egy SC Sopron hímzett sapkát kapott ajándékba.

Sapka, sál, fénykép, szaloncukor / fotó: leczovics
Kis kedvencünk / fotó: leczovics

Ezt követően 18.00 órakor az U12-U19-es korosztályokat köszöntötték a tornateremben. Sopron Megyei Jogú Város nevében Csiszár Szabolcs, Sportfelügyelő köszöntötte a korosztályos csapatokat, majd szintén az edzők szóltak pár szót a gyerekekhez és a szülőkhöz. Csiszár Ákos ünnepi gondolatai után itt is átadásra kerültek a különdíjak.

A díjazottak ezekben a korosztályokban: Bujtás Imre, Gosztola József, Mozsolits Jenő.

Egy speciális díj is átadásra került, ez pedig “Az év csapata” nevet kapta, amit az ebben az esztendőben az U15-ös lánycsapat érdemelte ki!

Természetesen itt sem maradt el az ajándékozás, amit egy kötetlen beszélgetés követett.

Mindig SOPRON! / fotó: leczovics

 

 

cyberpress.hu