Az MSZP és a Párbeszéd soproni összefogása egy élhetőbb városért!

Póczik Roland és Jakál Andrienn tartott közös sajtótájékoztatót szerdán délelőtt az MSZP Magyar utcai pártházában, ahol bejelentésre került egy együttműködési megállapodás az MSZP és a Párbeszéd helyi szervezetei között. 

fotó: cyberpress.hu

Póczik Roland, az MSZP Soproni szervezetének elnöke a média munkatársainak elmondta, hogy az MSZP soproni szervezete üdvözli, és maximálisan támogatja, hogy a megüresedett önkormányzati képviselői széket a Párbeszéd helyi vezetője foglalja el.

Kiemelte, hogy Jakál Adriennt biztosították támogatásukról és ő személyesen is jónak tartja , hogy az MSZP és a Párbeszéd szövetsége Sopronban is létrejött. Ez a szövetség a jövő szövetsége, amely modern baloldali elveket vall és megerősíti az emberekben, hogy elvek mentén igenis létezhet és kell az együttműködés.

Póczik Roland hozzátette, hogy a fentieket megerősítendően – mint az MSZP helyi elnöke – felkérte Jakál Adriennt, hogy csatlakozzon az MSZP közgyűlési frakciójához és vegyen részt annak munkájában. Jakál Adrienn ezt elfogadta, így ezután közösen folytatják  az önkormányzati munkát Sopronban!

Jakál Adrienn a PÁRBESZÉD helyi elnöke elmondta, hogy nehéz időszak áll mögöttük, melyből levonták a konzekvenciákat és azt a döntést hozták meg, hogy az MSZP-vel együtt, a közös célok elérése érdekében kialakítottak egy olyan álláspontot, amely a jövőt tekintve eredményes lehet.  Hozzátette, hogy az előttük álló időszakban közösen, szövetségben fognak együtt dolgozni az önkormányzatban és az önkormányzaton kívül is, Sopronért, az itt élőkért, egy élhetőbb városért.

fotó: cyberpress.hu