Az M85-ös volt a téma a városházán

M85 – megvalósítása alapvető feltétele a további fejlődésnek.

Összefogásra van szükség ahhoz, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően megépüljön az M85-ös gyorsforgalmi út az országhatárig. Szakemberek és civilek, a csaknem félszáz tagot számláló Városfejlesztési tanács vitatta meg a terveket pénteken a soproni városházán.

A hatástanulmányok és a környezetvédelmi eljárást követően megtervezett nyomvonal részletes ismertetését Nyulasi Erik, a tervező cég projektvezetője az előzményekkel kezdte. 1996-ban kezdődött el a nyomvonalvizsgálat Pereszteg és Sopron között a védett területekkel tarkított területen. A jelenlegi tervek 1999 óta rendelkezésre állnak. Volt olyan fázis is, amikor már kiviteli tervek is elkészültek.

fotó: sopron.hu

A tervezés során elsődleges szempontok között szerepelt a becsatlakozás főutakhoz nem csak városi, de térségi szinten, továbbá a balesetveszély megszüntetése, mint ahogyan a gazdasági élet élénkítését is eredményezi a regionális és nemzetközi hálózatba való becsatlakoztatás megteremtése a városnak. A közlekedési kapcsolatok erősítése a térségben, javuló életminőséget jelentenek az itt élők számára.

Fodor Tamás polgármester bevezetőjében elmondta, sokféle érdek működik, de vannak fontos és kevésbé lényeges szempontok. Fontos, hogy Ausztria felé csatlakozás legyen a bécsi autópályához, ennél is lényegesebb, hogy a jelenlegi 85-ös “halálút” ne szedjen több áldozatot és rendkívül lényeges az infrastruktúra a gazdaság és a munkaerő szempontjából is.

fotó: sopron.hu

Nehezítette a tervezést, hogy az érintett területen Natura 2000-es védelem is van, s tovább korlátozták a lehetőségeket a vasútvonalak. Az idő közben elszállt, a részengedélyek lejártak, 2013-ban viszont újrakezdték a munkát. Most már hamarosan a környezetvédelmi engedélyt is megkapja az a nyomvonal, amit tegnap bemutatott a tervező. Tudni kell, hogy ez még csak terv, a kivitelezési tervezés során még akár harminc méternyit is mozoghat a nyomvonal.

Pereszteg, Nagycenk és Kópháza déli oldalán a vasúttal párhuzamosan fog futni az új M85-ös, aztán Balf felé kanyarodik. Sopronba a Pihenőkereszt felett ér be, a volt katonai lőtéren keresztül, a Pozsonyi utat keresztezve elfordul a Virágvölgy felé és eléri a Bécsi dombot. A 84-es alatt jön ki a Wabitól ötven méterre és az Arcusnál csatlakozik be a jelenlegi útba.

Kétszer két sávos lesz, 110-el haladhatunk rajta, de a Bécsi dombnál csak 90-el. Ahol szükséges, oda ökológiai és vadátjárókat is terveztek.

A projekt kényes pontja a Bécsi domb keresztezése, ami a korábbi vizsgálat idején nem volt védett, most viszont Natura 2000-es terület, s ez új helyzetet teremtett. A tervek szerint 490 méteres alagút megy majd a Dudlesz alatt, lesz, ahol nyolc méterre a jelenlegi út alatt, de legmélyebb pontján a felszíntől 35 méter mélyen. Az is fontos információ, hogy nem maradhat az út ötszáz méteres körzetében olyan ingatlan, amit nem lehet majd megközelíteni autóval.

Firtl Mátyás országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta a fejlesztés jelentőségét, amelynek megvalósítására most rendelkezésre áll a forrás, ezért mindenki felelőssége, hogy megvalósulhasson az M85, amiért évek óta közösen dolgoznak. A a városnak, a térségnek szüksége van a fejlődésre, aminek alapvető feltétele az infrastruktúrafejlesztés.

Forrás: sopron.hu

Nyitókép illusztráció : 1ms.net