Az íjászat ifjú tehetségei pallérozódnak Fertőrákoson

A Fertőrákosi Lővészklub Íjász szakosztálya három éve alakult meg, amely lehetőséget kínál a felnőtt versenyzők mellett azoknak a gyermekeknek, akik az íjászkodás felé kacsintgatnak. A klub színeiben induló versenyzők – korosztályoktól függetlenül –  évről-évre egyre nagyobb sikereket érnek el, amely a szakosztály alapítók, Pelyhe Tamás és Kovács József munkáját is dicséri. 

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A Fertőrákosi Íjász Szakosztály  az idei év szeptemberében már saját versenyt is rendezett, ami a résztvevők visszaigazolása alapján igazán jól sikerült. Ezt az állítást az is jelzi, hogy olyan egyesületek versenyzői is pozitív elismeréssel voltak, akik már hosszú  évek illetve évtizedek óta ezt a  sportot űzik és számtalan helyen jártak már.

A szakosztály büszke az utánpótlására, hiszen igazán szép eredményeket érnek el az ifjak a megmérettetéseken, amellyel nem csak a klub, hanem Fertőrákos sporthírnevét öregbítik. Ami talán érdekesség lehet azok számára akik leginkább a televíziós  sportközvetítéseken találkoznak ezzel a sportággal, hogy Fertőrákoson a versenyzők nem a tévében látható “high-tech jellegű” felszereléssel versenyeznek, hanem saját, tradicionális íjakkal veszik célba az aktuális céltáblát, amely talán még különlegesebbé teszi ezt a sportágat.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A klub ifjú versenyzői közül Tar Csenge a szakosztály legfiatalabb tagja, aki jelenleg még a “manók” korosztályában versenyzik és aki igazán nagy tehetségnek számít. Ez utóbbi állítást igazolja az is, hogy a nyár folyamán Hajdú-Bihar megyében megrendezett korosztályos versenyen ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Farkas Fanni is az utánpótláskorosztály versenyzője, aki szintén remekel az aktuális versenyeken és aki kacsintgat a sokkal több kihívással járó 3D terepíjászat felé, amely egy újabb kihívást jelenthet a számára.

fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Kuslits Ákos és öccse Kuslits Levente Sopronból járnak le az klub edzéseire és ők is igazán nagy reménységek, hiszen az eredményeiken már  látszik, hogy hamarosan a hazai mezőny korosztályos versenyzőinek bizony velük is érdemes lesz számolniuk. A srácok a versenyeken és az edzéseken is motiválják, segítik egymást és minden bizonnyal hamarosan meglesz a sok közös munka gyümölcse érmek tekintetében is.

A klub büszke arra, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a íjászsport felé és főleg arra, hogy az utánpótlás versenyzőik igazán nagy lelkesedéssel vesznek részt az edzések mellett a versenyeken is. Mint azt megtudtuk, várhatóan egy újabb jelentős állomás is jöhet a szakosztály életében, hiszen az eddig többnyire örömíjász versenyeken való indulás mellett a tervek szerint az egyesület még ebben az évben  beadja a MISZ (Magyar Íjász Szövetség) felé a tagként való jelentkezését, ezzel biztosítva a gyerekek, de a hozzá kedvet érző felnőtteknek számára is azt, hogy a hivatalosan is jegyzett, országos bajnokságokban is elindulhassanak a versenyzőik.

 

Aki kedvet érez a sportághoz, annak ajánljuk hogy lépjen kapcsolatba a klubbal, amelynek elérhetőségei ITT illetve ITT található.