Az észak-nyugati elkerülő út is a gyorsforgalmi projekt része!

Grafika: cyberpress.hu

Az M85-ös út projekthez szervesen kapcsolódik a Sopron észak-nyugati elkerülő út is, mely nevéhez hűen a városon áthaladó forgalmat tehermentesítené. Évtizedes álom városunkban egy észak déli irányú közlekedési útvonal a Besenyő utca meghosszabbításával, jó ideje szerepel a településrendezési tervben is, de erre még mindenképpen várnunk kell. Nem úgy mint arra a 3,5 kilométernél valamivel hosszabb 2×1 sávos útra, melyet 8647. jelű útként anyakönyveztek. Ez a tervezett szakasz összeköttetést termet a 84-es főút, a leendő gyorsforgalmi út és az Ágfalvi út között.

Grafika: cyberpress.hu
Körforgalomban csatlakozik a nyomvonal korrekción átesett 84-esnek, illetve további négy körforgalom is szerepel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által közreadott tervekben. A csomópontoknál természetesen közvilágítás is épül. A bécsújhelyi vasútvonalat felüljárón, az Győr-Sopron-Ebenfurth vonalat szintbeli vasúti átjáróval keresztezi. Az építési engedélyezési eljárásból az is kiderül, hogy három gyalogátkelőhely kapcsolódik a beruházáshoz. A hét és fél méteres burkolatszélességgel ellátott út nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek számít az országhatárig futó M85-ös gyorsforgalmi úttal együtt, így hasonló bizakodással várható a megvalósulása.

 

Elkészültét a Magyar Közlönyből tudjuk megmondani, 2021. IV. negyedévére ígérik.

 

 

 

cyberpress.hu

3 Trackbacks / Pingbacks

  1. Biztosan épül az M85-ös, mert kilométeres sorok vannak Farádnál | Cyberpress
  2. Mutatjuk az M85-ös soproni szakaszának nyomvonalát | Cyberpress
  3. Három éven belül érheti el a fertőrákosi csomópontot az M85-ös | Cyberpress

Comments are closed.