Az elsők között a soproni ablakgyártó cég!

Forrás: fotonablak.hu

A Bisnode nemzetközi cégminősítő minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát, minősíti egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján.

Forrás: fotonablak.hu

Így került kiválasztásra a soproni Foton Kft. is, amely az első kettő AAA kategóriás magyar ablakgyártó közé tartozik. A tripla A kategória, más iparágban sem gyakori, mindössze a magyar piacon működő cégek 0,63%-a rendelkezik ezzel a tanúsítvánnyal.

Nagy megtiszteltetés az idén 25 éves cég számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetnek, különösen most, hiszen ebben az üzleti és magán életben is megterhelő időszakban, kiemelten fontos a pénzügyi stabilitás.

Többek között ennek a stabilitásnak köszönhetően, 2020-ban – amikor nap mint nap érkeznek a hírek leépítésekről – a Foton Kft.-nek egyetlen dolgozót sem kellett elbocsátania, valamint tavasszal 1,5 millió forinttal támogatták, a járványterhes időben a Soproni Erzsébet Kórházat, hogy felvehessék a harcot, a koronavírus okozta megbetegedésekkel.

„Hisszük, hogy a Bisnode tanúsítvány segítségével, ügyfeleink, szállítóink, munkavállalóink felé is tovább fokozzuk azt a bizalmat, mely egyre fontosabb a hosszú távú, stabil üzleti kapcsolatokban. Azzal, hogy a Bisnode független szakértőként ismerte el cégünk stabilitását, azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy jó úton járunk cégünk építésében. Mivel a vállalkozásunk minősítése szigorúan szakmai szempontok alapján történt és arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet, így a Bisnode tanúsítvány valóban pozitívan különbözteti meg cégünket a piacon.”
– mondta el Bojtor Gyula Ügyvezető Igazgató.