Autóval akart egérutat nyerni három magyar Ausztriában

Három magyar állampolgárt tartoztattak le az osztrák rendőrök még október elsején, akik a feltételezések szerint egy lopás után autóval próbáltak egérutat nyerni. – számol be a burgenlandi rendőrség hivatalos oldala.

illusztráció / fotó: internet

A beszámoló szerint aznap délután a kocsiban ülő három magyar fizetés nélkül távozott a Brunn am Gebirge településen található egyik kereskedelmi egységből és autóba ülve elhagyták a helyszínt.  A járművel aztán a B 16-os úton Magyarország felé vették az irányt – ami a Klingenbach ( Kelénpatak) – Sopron határátlépési pont felé vezet – és már közel jártak a kiszemelt határhoz, amikor azzal szembesültek, hogy még az  osztrák oldalon – az Ödenburger Straße B 16 körforgalom után – a rendőrség mindkét forgalmi sávot lezárta. A teljes útzár eredményeként a menekülők kénytelenek voltak megállni, akiket aztán őrizetbe is vettek a rend éber őrei. A  46 éves férfit, továbbá az  57 és 38 éves nőt azzal vádolják, hogy több osztrák településen is bolti lopást követett el, amelyekben többek közt mattersburgi ( nagymartoni ) és siegendorfi ( cinfalvi ) üzletek és érintettek.  A gyanúsítottakat a kismartoni tartományi rendőrségre szállították. A lopással okozott kár felmérése még tart.