Ausztria: Húsvét előtt nem várható nyitás a vendéglátó- és szállodaszektorban

A márciusban reménykedtek, azonban úgy tűnik leghamarabb csak húsvét környékén lazítanak Ausztriában a koronavírus-járvány ellen hozott intézkedéseken. Az osztrák kormány szakértők bevonásával döntött így, ami konkrétan azt jelenti, hogy a vendéglátóipari egységek, a szállodák és a kulturális intézmények legalább húsvétig, tehát április elejéig zárva maradnak.
.
Sebastian Kurz / FOTO: APA/ROBERT J€GER

.

 

Erről Sebastian Kurz kancellár beszélt hétfőn egy sajtótájékoztatón, amelyen hangsúlyozta, hogy a döntés azután született meg, miután a kormány egyeztetett a szakemberekkel, illetve  a tartományok és a pártok vezetőivel. Hozzátette ezt is, hogy ez a mostani áprilisi nyitásra vonatkozó álláspont azért még felülvizsgálatra kerül március elején, amikor is figyelembe veszik a fertőzöttségi illetve az oltottsági adatokat, de a jelenlegi álláspont az, hogy az áprilisban lehet bízni.  Nehezíti a helyzetet – tette hozzá a kancellár – hogy a különböző vírusmutációk is megjelentek Ausztriában, így különösen nagy óvatosságra van szükség, így arra kéri az állampolgárokat, hogy továbbra is fegyelmezetten tartsák be azokat az óvintézkedéseket ( személyes találkozások csökkentése, maszkviselés, távolságtartás ) amelyek jelenleg is érvényben vannak. Kiemelte a tesztelés fontosságát,  aminek elvégzéshez már 500 szűrőállomás és 800 gyógyszertár áll rendelkezésre. Hozzátette, hogy 2021. március 1-től a gyógyszertárakban  hivatalos eredményt adó, ingyenes és otthon elvégezhető  tesztet is lehet majd igényelni.

Rudolf Anschober, Ausztria  egészségügyi minisztere alátámasztotta a kancellár álláspontját és ő is húsvéti nyitást látja lehetséges opciónak az említett szektorokban. Hozzátette, hogy a védekezés jegyében a tervek szerint  másfél hónap alatt 1 millió embert akarnak beoltani, ami nagyban hozzájárulhat az enyhítések elrendeléséhez.

Az érintett szektorokban a vállalkozók és dolgozók képviselői kritizálták a döntést, és egy olyan megoldást vártak volna a kormánytól, ami enyhít az ágazatokon és márciustól ad valami kedvezményt a nyitásra. Mint azt mondták romokban van a vendéglátó és a szállodaipar és már most hatalmasak a veszteségeik. A dolgozók már negyedik hónapja vannak kényszerpihenőn és ezáltal az ő jövedelmük is jelentősen kevesebb. Sok vállalkozó pedig már lassan kilátástalannak látja az újranyitásra a helyzetét és nagy kérdés, hogy vajon hogy sikerül majd talpraállniuk.