Ausztria: Hetente negatív teszttel kell majd rendelkezniük az ingázóknak?

Úgy tűnik a korábbi hírek illetve a tervezet,  miszerint 72 óránkénti érvényes koronavírus-teszttel kell rendelkezniük az ingázóknak, az valóban elvetésre került, azonban Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy  a kormányzat védekezési stratégiájának következtében mégiscsak valami szigorításra van szükség ebben az esetben is. Így a jelenlegi álláspont az, hogy közeljövőben bevezetésre kerülhet az, hogy az  ingázóknak heti rendszerességgel kell majd teszteltetniük magukat, amennyiben továbbra is kint szeretnének dolgozni illetve be szeretnének lépni Ausztria területére. Bővebb részletek, miszerint mikortól és  hol, hogyan lehet tesztelteni és milyen típusú teszteket fogadnak majd el, valamint ezek költsége kit terhel még nem került hivatalosan közlésre, de ígéret van arra, hogy hamarosan nyilvánosságra kerülnek a részletszabályokról szóló rendeletek. Sajtóinformációk szerint ez keddre várható, de talán még él a remény arra, hogy ezt a tesztrendszert is elvetik. 

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Sebastian Kurz kancellár pedig azt közölte, hogy 2021. február 8-tól lesz némi lazítás a szigorú rendeletek után, hiszen az említett naptól Ausztria szerte  kinyithatnak az üzletek, és az iskolákban is folytatódhat a jelenléti oktatás.

Kiemelte, hogy kiskereskedelmi üzletek, a múzeumok és az állatkertek is kinyithatnak, azonban lesznek némi követelmények. Ezek közéé tartozik az, hogy például az üzletekben kötelező lesz az FFP2-es típusú maszkok viselése, a vásárlóterekben pedig 20 négyzetméterenként legfeljebb egy vendég tartózkodhat.

Kinyithatnak azok a szolgáltatók is, akik eddig kényszerszünet alatt álltak, így a szépségszalonok,  fodrászatok, kozmetikusok és a  masszőrök is újra fogadhatják a vendégeiket, azonban a betérő kuncsaftoknak egy 48 óránál nem régebbi negatív vírustesztről szóló igazolást kell bemutatniuk papíralapú vagy digitális formában.  Ezeknek a teszteknek az elvégzésére az országszerte  nyitva tartó tesztutcákban és a gyógyszertárakban lesz lehetősége a lakosságnak.

Az iskolák is megkezdik a jelenléti oktatást, azonban különböző formátumokban. A középiskolákban hétfőn és kedden az osztály egyik fele, szerdán és csütörtökön pedig az osztály másik fele tanul majd az osztálytermekben. Azokon a napokon amikor a diákok éppen nem jelenléti oktatáson vannak, akkor digitális formában kell hogy csatlakozzanak az oktatáshoz.

Minden diákot tesztelnek majd az első jelenléti oktatási napon, amely teszteredmény  48 óráig marad érvényben, ez követően újra ismételni kell a tesztelést.

Változás lép érvényben abban a tekintetben is, hogy február 8-tól egy háztartásban legfeljebb 4 felnőtt és a  gyermekeik találkozhatnak napközben.

Ausztriában a kijárási korlátozás illetve tilalom  továbbra is érvényes marad, így  20.00 óra és 06.00  óra között csak megfelelő igazolás esetén hagyhatja el az otthonát minden állampolgár.