Átadták Sopronban a Civil Díjakat – videó / képek

A városunkban jól ismert Nyerges Ferenc – aki korábban hosszú évekig a Petőfi Színház és a Pro Kultúra Sopron Nonprofit kft. vezetője volt – a tavalyi évben alapította meg a soproni civil díjakat, melyeket szándékai szerint évente, a soproniságért, a lokálpatriotizmusért sokat tevő, a munkájukkal Sopron érdekében kiemelkedő alkotókat jutalmazzák majd minden esztendőben a soproniak, amelyet első alkalommal azonban az általa felkért adományozási testület ítélt oda.

1 (Medium)

Négy “kategóriában” kerültek díjázásra a kiválasztottak ezek pedig az ISTVÁN BÍRÓ CIVIL DÍJ, a SZENT MIHÁLY CIVIL DÍJ valamint az ISTVÁN BÍRÓ ELISMERŐ OKLEVÉL és a SZENT MIHÁLY ELISMERŐ OKLEVÉL. A díjak emlékérméi Soltra E. Tamás éremművész alkotásai, melyek Szabó Géza ötvösművész szegedi éremverdéjében készültek. A CIVIL DÍJAKHOZ járó emlékérem ezüstből készül, arany bevonással, melyhez természetesen jár egy díszoklevél is, az ELISMERŐ OKLEVELEK mellé pedig szintén jár egy emlékérem, amely bronzból készült. A testület konszenzusa által odaítélt díjakat 2017.04.24-én vehették át a javadalmazottak ünnepélyes keretek között a Tercia Hubertusz étterem különtermében.

Az adományozási testület döntése értelmében az idei évben István bíró civil díjat kapott Prof. Dr. Baranyai Tibor főorvos és Szabó Miklós pedagógus. Szent Mihály civil díjban részesült Horváth Zoltánné valamint Sógor Ferenc népművelők.

István bíró elismerő oklevelet Suri Vera önkéntes, a Soproni Ételdobozok főszervezője kapta, a Szent Mihály elismerő oklevelet pedig Horváth Gézáné szociálpedagógusnak ítélte oda a testület.

 

9 (Medium)

 

Videón, szinte teljes terjedelémben mutatjuk a Tercia Hubertuszban tartott ünnepélyi eseményt:

 

István bíró és a Szent Mihály civil díjak, oklevelek átadása – 2016. Sopron

A Nyerges Ferenc tavaly alapította a civil díjakat, melyeket szándékai szerint évente, a soproniságért, a lokálpatriotizmusért sokat tevő, és a munkájukkal Sopron érdekében kiemelkedőt alkotókat jutalmazza az adományozási testület. Bővebben: https://cyberpress.hu/?p=17861 — Sopron és környéke hírportálja, ahol nyomon követheted az aktualitásokat és a város eseményeit. https://cyberpress.hu

2 (Medium)

3 (Medium)

4 (Medium)

5 (Medium)

6 (Medium)

7 (Medium)

8 (Medium)

9 (Medium)

 

 

 

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Videó: így vették át a civil díjakat az elismertek | Cyberpress

Comments are closed.