Átadták az új szombathelyi sportkomplexumot

Ünnepélyes ceremóniával egybekötve avatták fel a Swietelsky Haladás új labdarúgó stadionját Szombathelyen a Rohonci úton. A gálaműsor keretében először Puskás Tivadar, a vasi megyeszékhely polgármestere mondott beszédet, aki elmondta, 2012 áprilisában egy ötletterv keretében mutatta be a miniszterelnöknek és Hende Csaba miniszternek az új Haladás stadion és a körötte elterülő rekreációs övezet, és minő véletlen, mára ez meg is valósulhatott. Az avatóünnepségen Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében kitért a kötelezően hangsúlyozandó témákra, miszerint a magyar kormány a sportinfrastruktúra-fejlesztésekre szívesen áldoz. Hende Csaba, az országgyűlés alelnöke megemlítette, lassan 100 éves a klub, az 1919-es alapítás kapcsán is kezdődött a szerdai esemény 19:19-kor.

Ami pedig a kötelező körökön felül történt, az lenyűgöző volt. Ha, ehhez több mint 15 milliárd forint kellett, ott egye a fene, ezen változtatni nem tudunk, de amilyen show-t hoztak össze, amilyen precízen – pontosan követték egymást az események és legfőképpen amilyen a hatalmas embertömeg ösztönzőereje volt, az pénzértékben kifejezhetetlen. Leírhatatlan. Ott kell lenned, hogy elhidd, ha kölcsön akarnánk venni a turisztikai ügynökség szlogenjét. De nem akarjuk, nem vagyunk mi propagandagyár, hiszen másfelől érdemes belegondolni, ilyen sokan nagy valószínűséggel soha nem fognak kilátogatni ide, és ott van a nyitott kérdés is, ami az üzemeltetésről szól. Ugye egyikőnk sem örülne ha kapnak egy stadiont a lakása mellé amire neki kell fizetnie a rezsit meg a közterheket. Szombathely városának sincsenek plusz milliói ilyen célra.

Na de vissza a műsorra, ami a fantasztikus hangulatot megteremtette az új stadionban. A Savaria Szimfonikus Zenekar fúvósai után a Savaria Legio tartott bemutatót az Ataru ütőegyüttessel. Majd megszámlálhatatlan apró kis focista szaladt a pályára, Haladás utánpótlás, az Illés Akadémia és a Király Sportegyesület fiatal tehetségei mutatták be sporttudásukat. Szenzációs fény és hangtechnikával fűszerezve, amit tűzijáték zárt. Alig pár másodperc leforgása alatt pedig a szombathelyi Soulwave együttes állt az alapvonalon, három számmal töltötték ki a fennmaradó időt.

A régi pályán 2015. decemberében játszott utoljára a Hali csapata, majd Sopronban vendégeskedtek. A Haladás Sportkomplexum másfél év alatt épült fel, a kivitelezést a Swietelsky – ZÁÉV konzorcium látta el. A fő produkció a közel 9 ezer fő befogadására alkalmas UEFA IV. besorolású futballpálya és egy multifunkcionális sportcsarnok, amelynek földszintjén a sakkozók, birkózók, ökölvívók kaptak helyet, de ugyanitt található egy bemelegítő folyosó és konditerem is. Az emeletet a kézilabdázók, futsalosok, röplabdázók vehetik birtokba, a nekik épített centerpálya mellett egy 500 fős lelátó is épült.

Megemlítjük még, hogy volt egy mérkőzés is a napirenden, de annyira felejthető volt a horvát NK Osijek-kel való találkozás, hogy csak annyit mondunk, 3:1-re győztek a hazaiak.

 

cyberpress.hu