Átadták a megújult a Várkerületet! – videó

Közel 15 ezer m2 térburkoló, 1300 cserje, 38 pad, legalább 4 méter széles gyalogjárda. Zöldterület, kerékpárút és megannyi más újdonság várja a Várkerületre látogatókat. Egy évnyi várakozás, és legfőképp kitartó munkálat után valósult meg a Várkerület rekonstrukciós terve. A vasárnapi hivatalos átadás során a soproni polgárok is nagy számban jelentek meg.

A 2012-ben a város által kiírt pályázatra a beadott 13 pályázati anyag alapján választotta ki a szakmai zsűri a tervezőt. A Hetedik Műterem Kft, Szabó Levente vezető tervező és csapata készítette el a végleges terveket. 2013. októberében került sor a projekt megindításához szükséges Támogatási Szerződés aláírására. A tervek alapján hosszadalmas közbeszerzési eljárások lefolytatása után kezdődhetett meg a kiválasztott generálkivitelező VEMÉVSZER Kft. kivitelezésében a Várkerület felújítása.

 A Hűségkútnál megtartott ünnepi átadó a fúvószenekari bevezetőt követően dr. Fodor Tamás polgármester és Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő köszöntőjével és Széles Sándor kormánymegbízott avatóbeszédével vette kezdetét. Ezután a tisztségviselők átvágták szalagot.

A Várkerület felújítása 2014. szeptember végén kezdődött és 2015 novemberében fejeződött be. A köztér felújítását megelőzően a város pénzügyi finanszírozásában szükséges volt megújítani a víz, csapadék és szennyvíz hálózatot, amely már 2013 őszén megkezdődött. A pályázaton kívüli, saját finanszírozásból megvalósított közmű-felújítási munkálatok összege 325 millió Ft volt.

Még folytak a Várkerület egyes részein a közműmunkák, amikor megkezdődött a köztéri burkolatok felújítása.

A felújítási munkákkal a házsorok előtt 4-6 méteres gyalogos zóna került kialakításra, egységes arculatú, új utcabútorokkal, kerékpártárolókkal. Új vízjáték is megjelent a felszínen a Mária szobor közelében, valamint egy több funkciójú, gazdaságosan működtethető pavilon épült, melyben 3 üzlethelyiség mellett egy új közterületi vizesblokk is helyet kapott.
Több gyalogos átkelőhely és forgalomcsillapító kiemelés került megépítésre. A gyalogosokkal megosztott integrált funkciójú téren kerékpárút került megvalósításra. A parkolók kialakítása közvetlen a fő útpálya mellett történt meg. A Várkerületen hetvenöt új, energiatakarékos, LED-es lámpatestet helyeztek el.

Üde színfoltjai a Várkerületnek a cserjékkel, fákkal beültetett zöldsávok, melyek korszerű öntöző rendszerrel tarthatók fenn. A szakemberek által meghagyott nagyméretű fák mellé további 123 db fát és több mint 1300 db cserje is elültetésre került.

A Várkerület tehermentesítése érdekében az Ógabona téren és a Petőfi téren kétirányú közúti közlekedés jött létre. Biztonságosabbá lett a kerékpárosok közlekedése a Széchenyi tér megnövekedett forgalmával szemben.

A köztér építés során 10 000 m2 klinkertégla burkolat, 2600 m2 bazaltburkolat és 2000 m2 gránitszegély beépítésére került sor. A köztérre 38 padot, 50 db kerékpártárolót, 53 db hulladéktárolót helyeztek ki.

A projekt összetettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy civil szervezetek és a város lakosságának bevonásával 9 különböző programra, rendezvényre, várkerületi séták megrendezésére is sor került. A város 10 és 18 éves diákjai számára új várostörténeti kiadvány jelenik meg, Sopron legfőbb történelmi eseményeit és különösen a Várkerület történéseit bemutatva. A projekt megvalósításához 725 millió Ft támogatást nyert el az Önkormányzat. Ehhez az Önkormányzat – a közmű-felújításokra fordított 325 millió forinton felül – további közel 200 millió Ft saját forrást biztosított további kapcsolódó beruházásokhoz, mint például a régészeti feltárások, vagy a Torna utca – Ötvös utca és az Ikvahíd – Oroszlán gyógyszertár járdaszakaszok rekonstrukciójára.

 

A Várkerület felújítását a Cyberpress.hu stábja a kezdetektől végigkövette.
Visszatekintési mérföldkövek:

A sorozat korábbi részei: 

Sorozatunk 1. része (2015.04.08) IDE KATTINTVA érhető el!

Sorozatunk 2. része (2015.05.02) IDE KATTINTVA érhető el!

Sorozatunk 3. része (2015.05.29) IDE KATTINTVA érhető el!

Sorozatunk 4. része (2015.06.30) IDE KATTINTVA érhető el!

Sorozatunk 5. része (2015.09.03) IDE KATTINTVA érhető el!

Sorozatunk 6. része (2015.11.12.) IDE KATTINTVA érhető el!

Plusz:

Dr. Fodor Tamással néztük meg a Várkerület egy szakaszát (2015.07.17) IDE KATTINTVA érhető el!

Mauzóleum meg betonbunker a Várkerületen mi? Itt a látványterv! (2015.08.03.) IDE KATTINTVA érhető el!

Így újul meg a Várkerület! Videó (2015.08.10) IDE KATTINTVA érhető el!

 

cyberpress.hu – Koszorú Mihály