A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 51 éves soproni késelőt

A nyomozás adatai szerint 2019. március 19-én 20 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Sopronban egy lakóház lépcsőházában megtámadtak egy nőt. ( A cyberpress.hu márciusi bejegyzései az üggyel kapcsolatban IDE KATTINTVA és IDE KATTINTVA érhetőek el !) Az intézkedő rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a hazaérkező sértettet volt férje a lépcsőházban várta, ahol szidalmazni kezdte, majd egy késsel kétszer megszúrta. Ekkor egy, a lépcsőházba éppen belépő férfi sietett a nő segítségére. Dulakodni kezdett a támadóval, aki a késsel őt is megvágta, majd a gépkocsijába ülve elmenekült. A késelő elfogására tett intézkedések eredményeként ausztriai lakcímén az osztrák rendőrök rövid időn belül elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az 51 éves magyar állampolgárságú férfit.

 

fotó: police.hu

 

Az osztrák hatóságok K. S. Miklóst 2019. július 12-én adták át a magyar rendőröknek. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, továbbá 2019. július 13-án előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

fotó: police.hu