Amikor a kultúra kiveri a biztosítékot egy játszótéren!

Olvasónk hívta fel a figyelmünket az egyik játszótér állapotára az után, hogy olvasta a retro játszótérről készült beszámolónkat. “Elkeserítő, hogy hiába fejleszt és igyekszik a város korszerű és modern játszótereket építeni a városban, pár ember pillanatok alatt elcsúfítja vagy tönkreteszi azt. Felháborító!” -írta olvasónk, a Király Jenő utcában található játsziról.  Az említett játszótérrel egyszer már foglalkoztam, még amikor egy másik istállónál dolgoztam, bár akkor más problémákat véltem felfedezni. Azt a bejegyzést követően a Sopron Holding Zrt. szakemberei nagyon gyorsan kijavították a hibákat és a játszóalkalmatosságokat is lecserélték, így egy balesetmentes és korszerű területet alakítottak ki az aprónép számára. Most azonban nem a konkrét rongálásról van szó, hanem arról, hogy valaki vagy valakik feliratokkal csúfították el az eszközöket, mégpedig teljesen alpári módon. Egyszerűen érthetetlen, hogy mire jó az ilyen jellegű “alkotások” kivitelezése egy gyerekek szórakozására szánt területen, hacsak az nem, hogy valóban kiverte a kultúra a biztosítékot náluk és nem teljesen vannak képben azzal, hogy pár perc alatt mennyi embernek okoznak ezzel a barbár dologgal kellemetlenséget.  Nem is ragozom tovább, mert magam is teljesen elkeseredtem a látványtól …

Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu
Fotó: © leczovics zsolt/cyberpress.hu

 

Játszóterekkel kapcsolatos problémákat érdemes bejelenteni a SOPRON HOLDING alábbi telefonszámain:

0680 514 600

0680 204 322

cyberpress.hu