Amerikai Futball Toborzó lesz Sopronban

Az amerikai futball sportágának szeretete és a Super Bowl döntők varázslatos hangulata sokak kedvét meghozta  a sportág megismeréséhez, kipróbálásához. Most néhány lelkes fiatal támogatásával Sopronban is egy  Amerikai Futball Csapat szervezését és versenyeztetését tervezik.

Városunkban a sportág kipróbálását illetően az érdeklődők segítségére lesz a Divízió I. osztályának címvédő bajnoki csapatának több játékosa, amelyben  rendkívül fontos szerepet tölt be a soproni Szabó Áron is.  Áron kiemelkedő játékos jelenleg a címvédő Divízió I-es csapat védőfalában és reméli, hogy hamarosan eljön az az idő mikor szülővárosában, Sopronban futballozhat. Különösen szereti, hogy itt nincsenek műesések és ez egy igazán férfias sportág, így örömmel vesz részt a helyi toborzásban.

Mint az megtudtuk, nagy előnye a sportnak, hogy bárki jelentkezhet, testsúlytól, magasságtól és életkortól függetlenül, hiszen még felső korhatár sincs. A tervek szerint – amennyiben sikeres lesz a toborzás – az  edzéseknek Sopron szolgálna helyszínül, amelybe idővel  az Amerikai Egyesült Államokból érkezett játékosok is bekapcsolódnának mentorként és edzőként.

 

A toborzó helyszíne: Sopron, Anger réti sportpálya

A toborzó időpontja: 2019. szeptember 21. (szombat) 10-12 óráig

Mindenkit várnak szeretettel!

 

Az esemény hivatalos facebook eseménye IDE KATTINTVA elérhető !