Alig emelkednek a soproni ingatlanárak, de ez is elég ahhoz, hogy még mindig a legdrágább városok között szerepeljen

Az utóbbi években egymást érték a változások a magyar ingatlanpiacon, és ezekre a tendenciákra a külföldi sajtó is felfigyelt. Amikor pedig a piaci szereplők azt gondolták, hogy már felkerült az i-re a pont, akkor jött egy újabb fordulat (az építkezésekre vonatkozó kedvezményes adókulcs és CSOK módosítás), amivel a használt lakások mellett az újépítésűek kerültek a fókuszba. Mindezeket tapasztalva jogosan merül fel a kérdés: vajon megéri még lakásba fektetni a pénzünket?

2013 óta nem áll meg a piac

Országos szinten utoljára 2013-ban csökkentek az átlagos ingatlanárak, 2014-től azonban megállíthatatlanul tör előre a piac. Igaz, hogy ez az év rekordalacsony árszinttel indult – azaz volt honnan fejlődni –, de a keresletben éves szinten mutatkozó 30%-os növekedés még a szakértőket is meglepte.

Ennek tükrében persze várható volt, hogy az árak is megindulnak. A válság előtti szinthez képest 2015 végére az újlakások meghaladták a válság előtti szintet, a használt társaik azonban még nem ütötték meg a 2008 előtti árszínvonalat.

E mellé a területek kettéosztottsága társult – ami azóta sem enyhült. 2016-tól az építkezések vannak fókuszban. A CSOK újabb módosítása és a kedvezményes áfakulcs bevezetése megadta a kezdőlökést a projektek tervezéséhez és kivitelezéséhez, amelyek átadása tavaly indult meg dinamikus ütemben.

Nem csak Budapest népszerű

Bár a területekre bontott ingatlanárak által felállított ranglistát a főváros vezeti, nem sokkal marad el tőle az ország nyugati fele. Győr-Moson-Sopron megyében idén január és július között újabb 7%-kal bővültek az átlagos négyzetméterenkénti árak, ami igen nagy területek szerinti eltéréseket takar.

Míg Fertőrákoson, Ágfalván 14-20%-kal visszaestek, addig Mosonmagyaróváron, Győrben és Sopronban 4-8%-kal, Fertődön pedig országos viszonylatban is kiemelkedő mértékben, 29%-kal bővültek az átlagos négyzetméterárak.

Az átlagos ingatlanárak változása Győr-Moson-Sopron megye néhány településén 2018. január és július között

A százalékok persze nem tükrözik a jelenlegi árszínvonalat, melyet az elhelyezkedésen kívül a típus befolyásol jelentősen. Ez alapján Győr-Moson-Sopron határain belül Fertődön és Fertőrákoson már 238-251 ezer forintos átlagos négyzetméteráron találnak családi házat az érdeklődők, ehhez képest Mosonmagyaróváron és Sopronban 35-37%-kal magasabb – 323-345 ezer Ft/m2-es – átlagárakra lehet számítani.

A családi házak átlagos négyzetméterenkénti árai Győr-Moson-Sopron megye egyes településein (Ft/m2, 2018. júliusi adatok alapján)

A lakáspiacon ettől némileg eltérő kép mutatkozik, bár ezt a listát is vezetik a Sopronban meghirdetett lakások. Az itt tapasztalható árszínvonal 8-36%-kal, azaz több mint százezer forinttal is meghaladhatja a győri, illetve a mosonmagyaróvári átlagárakat.

Átlagos lakásárak Győr-Moson-Sopron megye egyes településein (Ft/m2, 2018. júliusi adatok alapján)

Mennyire éri meg a lakáskiadás?

Az utóbbi években reneszánszát éli a befektetési célból történő lakásvásárlás, amit több tényező támogat. Egyrészt kedvező a hitelezési helyzet, másrészt az, hogy nemcsak az eladó, hanem a kiadó lakások árai is megugrottak – ez pedig szép hozamokkal kecsegtet.

Persze más érvek szólnak a rövid és a hosszú távú kiadás mellett. Előbbinél általában magasabb hozammal lehet számolni, de nagyobb áldozatot követel, míg utóbbinál elég egy hónapban egyszer beszedni a bérleti díjat és befizetni a csekkeket kisebb nyereségért cserébe.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az albérleteztetéssel az elhelyezkedés függvényében nettó 3-3,5%-os hozamra számíthatunk, ami elérheti 6-8,5%-ot, ha bekövetkezik a következő időszakra jósolt további 3-5%-os drágulás. Bár a szálláshelyként való üzemeltetéssel ennél nagyobb bevételeket realizálhatunk, itt számolni kell a szezonalitással is.

Forrás: ingatlannet.hu