Albérletében dílerkedett a soproni nő

A soproni nyomozók tudomására jutott, hogy egy soproni nő albérleti lakásában rendszeresen értékesít kábítószert az őt felkereső vásárlóknak. A rendőrök 2020. július 23-án késő délután kutatást végeztek – a gyanú szerint – kábítószer-kereskedelemre használt ingatlanban, amelynek eredményeként kis adagokra kimért kábítószergyanús anyagokra bukkantak a lakás több helyiségében is. A nyomozók a 36 éves soproni lakost elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő kihallgatása során beismerő vallomást tett, amelynek során elmondta, hogy már egy éve árulja a kábítószereket. – írja a rendőrség honlapja

 

 

fotó: police.hu