Alapkőletétellel indult el a soproni múzeumnegyed fejlesztése

Fotó: NVKP

Ünnepélyes keretek közt lerakták a soproni múzeumi negyed alapkövét október 22-én csütörtökön a Fő-téren. A több mint 3,2 milliárd forint értékű fejlesztés a Nemzeti Kastélyprogram  és a Nemzeti Várprogram keretében uniós és hazai források felhasználásával 2022 nyaráig valósul meg. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az alapkőletételi ünnepségen elmondta: a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi szépségüket a magyarországi várak és kastélyok. Hozzáfűzte: a soproni Múzeumnegyed-projekt során a város főterén álló, már múzeumként működő Fabricius-házat, az egykor lakóházként funkcionáló Tábornok-házat, valamint a Storno-házat kapcsolják össze úgy, hogy azok belülről átjárhatók legyenek, egyetlen múzeumi egységet alkossanak. 

Fotó: NVKP

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában valósul meg a soproni Várfalhoz kapcsolódó Múzeumnegyed és a Romkert turisztikai célú fejlesztése, mely a Modern Városok Program egyik újabb állomása lesz a Leghűségesebb Város életében. A rendezvényen Dr. György István mellett Dr. Virág Zsolt, az NKNV program miniszteri biztosa, Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezetője, Barcza Attila országgyűlési képviselő, Széles Sándor kormánymegbízott, valamint a városvezetés részéről Dr. Farkas Ciprián polgármester, SImon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek és több önkormányzati képviselő vett részt a közreműködők, kivitelező meghívott képviselői mellett.

A múzeumnegyed beruházás részleteiről ide kattintva olvashatja korábbi írásunkat.

Fotó: NVKP
fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Forrás: MTI / NKVP