Alapkő Sopronnál: Indul az M85 gyorsforgalmi építése! (képek)

Nagy napra ébredtünk, hiszen a leghűségesebb város életében mi is lehetne nagyobb mérföldkő, mint egy olyan alapkő letétele ami a 2×2 sávos megvalósuló gyorsforgalmi út egyik legszebb pillanata. Igaz, ahogy azt mondani szokták az ilyen ünnepségek protokolláris pillanata csak egy dolog, de azért valljuk be, ez már valóban jelzés értékű a tekintetben, hogy hamarosan(?) bekapcsolódhat Sopron is Magyarország közlekedésének aktív vérkeringésébe, hiszen csak megépül ez a várva-várt út.  Ha pedig ilyen nagy esemény kezdőmomentumáról van szó, semmiképpen nem hagynánk ki, hogy ne menjünk el és ne tájékoztassuk olvasóinkat erről a történelmi pillanatról, így hát természetesen részt vettünk rajt. Az ünnepi eseményre helyileg Sopron belterülete előtt, a 84-es főút 127-es kilométerszelvényének szomszédságában került sor, amelyen Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Barcza Attila, Sopron városfejlesztési tanácsnoka valamint Hámori György, Kapuvár polgármestere és Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese emelte beszédével az ünnepi esemény fényét. A köszöntőkben elhangzott hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez megvalósuló beruházás, amelynek finanszírozását  Magyarország Kormánya saját költségvetésből finanszíroz és amely hozzávetőleg nettó 170 milliárd forintba kerül. Ez a most induló építkezés konkrétan az M85-ös autóút Csorna II. – Sopron-Kelet – Fertőrákos csomópont közötti szakasz megvalósítását jelenti, amely egy 57,45 kilométeres 2×2 sávos autóutat jelent, amelyen majd 110 km/órás sebességgel lehet majd közlekedni. A fejlesztés négy szakaszban fog megvalósulni, amely összesen 17 települést mentesít majd a tranzitforgalomtól és amely által jelentősen javulni fog a térség megközelíthetősége és a régió gazdasági versenyképessége is.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

A négy szakaszban megépülő út részletei:

I. szakasz – CSORA II. – FERTŐD-ENDRÉDMAJOR CSOMÓPONT KÖZÖTTI SZAKASZ – 20,05 km .

( Kivitelezés nettó összege: 51.970.713.530 Ft. )

II. szakasz – FERTŐD-ENDRÉDMAJOR CSOMÓPONT-NAGYLÓZS KÖZÖTTI SZAKASZ – 15,6 km.

( Kivitelezés nettó összege: 48.149.456.893 Ft. )

III. szakasz – NAGYLÓZS-SOPRON-KELET SZAKASZ a Nagycenki Üzemmérnökséggel – 15,4 km.

( Kivitelezés nettó összege: 53.093.049.033 Ft.)

IV. szakasz – SOPRON-KELET- FERTŐRÁKOS CSOMÓPONT KÖZÖTTI SZAKASZ – 6,4 km.

(Kivitelezés nettó összege: 17.782.774.797 Ft. )

 

Összesen 57,45 km – 2×2 sáv, fizikai elválasztással – tervezési sebesség: 110 km/h. – Várható átadás: 2020. IV. negyedév

 

Sopron megközelítése, M85 autóút megépítése

Uploaded by NIF Zrt. on 2018-03-07.

Cyberpress

Letették az alapkövet, elindult az M85 Sopron – Csorna szakasz kivitelezése

Fotók az ünnepségről:

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Koszorú Mihály
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

 

Sopron térségében egyébként napok óta láthatók az alábbi táblák is, amelyek büszkén hirdetik, hogy elindult a megvalósítás: 

 

fotó: Koszorú Mihály
fotó: Koszorú Mihály
fotó: Koszorú Mihály

 

 

Előzmények

Orbán Viktor 2015. március 25.-én – a kormány „Modern Városok” programjának részeként – soproni látogatásakor együttműködési megállapodást kötött városunkkal és akkor határozatban rögzítették a helyi fejlesztési terveket, amelynek része volt a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítése is. Az úttal kapcsolatos kivitelezési és átadási időpontként megjelölt 2018.03.15.-ös dátum később ugyan többször módosult, azonban a  megvalósítás továbbra is folyamatosan napirenden volt és kiemelt közúti beruházásnak minősítette azt kormány.

Korábbi írásaink M85 tematikában ide kattintva érhetőek el.

 

Orbán Viktor Sopront választotta elsőként a Modern Városok Program induláskor, ahol Dr. Fodor Tamás polgármesterrel közösen jelentették be a helyi fejlesztéseket / fotó: Leczovics Zsolt (2015)
A Modern Városok Program bejelentése után Orbán Viktor a soproniak gyűrűjében / fotó: Leczovics Zsolt (2015)
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Modern városok program alapkövét helyezi el a Templom utcában / fotó: Leczovics Zsolt (2017)

4 Trackbacks / Pingbacks

  1. Orbán Viktor a Nemzet Megmentője! | Cyberpress
  2. Az a szitu, hogy eltűnt a szerdán avatott M85-ös időkapszula és díszalapkő … | Cyberpress
  3. Padlógázt nyomtak az építők – M85-ös képriport IV. | Cyberpress
  4. Visszatekintünk arra, hogy 2018-ban hogyan fejlődött infrastrukturálisan Sopron | Cyberpress

Comments are closed.