Aida: Felállva ünnepelt a közönség a barlangszínházban!

Felállva ünnepelte és negyed órás vastapssal jutalmazta a közönség az Aida című musical stábját a barlangszínházi nyitóelőadáson. A Soproni Petőfi Színház produkciója még ötször látható ezen a játszóhelyen.

 

fotó forrása: Nap Média

Óriási várakozás után került a nézők elé Elton John és Tim Rice darabja sztárénekesek főszereplésével Pataki András rendezésében. A produkció az évad és a társulat egyik legnagyobb vállalkozása, élőben játszó zenekarral, kórussal, táncosokkal, színi tanodásokkal, a Sopron Balettel kiegészülve nagyszabású díszlet és látványvilággal. Összesen mintegy százan dolgoztak megfeszített munkával azért, hogy az előadás színvonalasan, minőségi módon az igényes soproni közönség tetszését elnyerve kerüljön színpadra.

A nyitány előtt a kulisszák mögött nagy izgalommal készültek a szereplők a bemutatóra. Az Aidát alakító Stéphanie Schlesser először énekelt musicalszerepet magyarul. Radamesként Vastag Tamás élete legnagyobb színészi és énekesi kihívására készülhetett. Füredi Nikolett – aki nem tudott részt venni az ősbemutatóban, mert elvállalt egy másik szerepet – most játszhatott először kedvenc musicalében, amelynek dalait fellépések alkalmával már énekelte. Szomor György, akinek az élete szinte összefonódott ezzel a darabbal, pedig nagyon várta, hogy az előadás képes lesz-e szíveket, lelkeket megérinteni.

A közönség visszajelzése, a hatalmas ünneplés, a fantasztikus, katarzist idéző hangulat a tapsrendnél igazolta a várakozását és mindazokét, akik az Aida színpadra kerüléséért dolgoztak.

 

A cikket és a fotót partnerünk a NAP MÉDIA bocsájtotta rendelkezésünkre.

cyberpress.hu