Adventi pompába öltözött Sopron

Pénteken este már adventi fényekben pompázott Sopron városa, amely minden bizonnyal minden ember tetszését elnyeri. Igaz a járvány miatt idén az egyébként népszerű színpadi programokról és a vásári forgatagról kénytelenek vagyunk lemondani  és az ünnepi fényekben is csak este 20.00 óráig lehet gyönyörködni a kijárási tilalom miatt, mégis varázslatos és emlékezetes perceket kínál az a látvány, amit a város nyújt a soproniaknak. Az idén nem a megszokott helyen került felállításra a karácsonyfa, hiszen a Fő téren a Múzeumnegyed kialakítása folyik, így egy kicsit forgalmasabb helyre került a pompa, de talán többen vagyunk úgy vele, hogy nem is baj, hiszen a várkerületi közösségi tér sokkal ideálisabb helyszín arra, hogy bátran dicsekedjünk Sopron ünnepvárásával. Új látványosságokkal is előrukkolt idén a város, hiszen például ott van egy “Hógömb” amelyben békésen legelészik egy őzike, de a Hűség kút is kapott némi díszkivilágítást. Az adventi koszorú pedig a Mária-oszlopot öleli körül, amely szerintünk egy remek ötlet. Gratulálunk a kreatív csapatnak akik ezt idén megálmodták és persze mindazoknak akik ezt kivitelezték. 

Sopron fényei 2020 / Fotó: Szeniczei Patrik – Soproni Advent facebook