Addig tört-zúzott az ittas sofőr Sopronban, amíg az autó bírta

Forrás: police.hu

Lakossági bejelentés érkezett 2020. augusztus 22-én 20 óra 37 perckor a rendőrségre arról, hogy Sopronban egy férfi, egy Opel típusú gépkocsival, feltehetően ittas állapotban közlekedik. A bejelentő követte a járművet, aminek sofőrjét végül a rendőrök a Tómalom, Varasa utca 84. szám előtt igazoltatták. A férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra további mintavételre előállították.

Forrás: police.hu

A szemtanú által elmondottak alapján a járőrök szemlét tartottak és megállapították, hogy az előállított sofőr a Kossuth utca körforgalmi kereszteződéséből jobbra kanyarodott a Lackner Kristóf utca irányába, ahol manővere során autója elejével nekiütközött egy járdán felszerelt terelőoszlopnak, amelyet kidöntött. A járművezető ezután továbbment és a Patak utca 6. szám előtt nekiütközött egy ott parkoló Nissan típusú gépkocsinak, majd megállás és az adatai hátrahagyása nélkül tovább közlekedett a 84-es számú főút elkerülő szakaszára, a Pozsonyi út felé. Itt a 121. kilométerszelvényben egy újabb tájékoztató jelzőtáblának ütközött, amit kidöntött. Autójával ekkor sem állt meg, azzal tovább haladva a Pozsonyi út 34. szám előtt egy parkoló Fordnak ütközött. Annak ellenére, hogy a baleseteket okozó járművezető autója is megrongálódott, a férfi addig vezetett tovább, amíg a járművének kereke végül teljesen kitörött, így azzal kénytelen volt megállni.

A Soproni Rendőrkapitányság az eset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Forrás: police.hu


Győr-Moson-Sopron megye közútjain az elmúlt 24 órában ismét több sofőr vezetett feltehetően ittas állapotban, 416 ellenőrzött járműből 7-nél jelzett pozitív értéket az alkoholteszter. Egyikük közúti jelzőtáblákat, és gépkocsikat tört össze haladása során.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu
Forrás: police.hu