A világ egyik legolvasottabb könyve: Anne Frank naplója

Anne Frank a náci ideológia egyik legismertebb áldozata idén lenne 86 éves, illetve 70 éve annak, hogy Bergen-belseni koncentrációs táborban, nővérével Margottal együtt elhunyt.

frank1

fotó: parameter.sk

Annelies Marie Frank 1929. június 12.-én született. A család Frankfurtban élt, egészen Hitler 1933-as hatalomra jutásáig. A náci ideológiák egyre terjedtek és a család zsidó származása révén jobbnak látták, ha Hollandiában telepednek le.
Anne 1942-ben 13. születésnapjára egy naplót kapott ajándékba. Tehetséges írói mivolta már ekkor kibontakozott. A naplóban egy fiktív barátnőjének „Kitty”-nek írta meg vele élete eseményeit.
Egy hónappal később a nővére, Margot behívót kapott a munkatáborba. Ekkor a családfő, Ottó Frank úgy határozott, hogy legjobb lesz, ha elbújnak. Ottó Frank üzletének hátsó részébe, egy rejtett épületbe költöztek, amelyet Anne csak „Hátsó traktus”-nak nevezett. 25 hónapig sikerült is itt élniük, amíg ki nem szivárgott létük. A nácik ekkor elhurcolták a családot. Azóta sincs konkrét bizonyíték arról, hogy ki követte el az árulást.
Előbb munkatáborba kerültek, majd szétszakították a családot. Anne és Margot Bergen-belsenben halt meg, tífusz-járványban.

frank nyitó

fotó: irodalmijelen.hu

Edith Frank, az édesanyja Auschwitzban halt éhen. A családfő Ottó túlélte, de a szenvedések és a családjának elvesztése örökre rányomta életére a bélyegét. Miep Gies hazatértekor átadta neki Anne naplóját, aki évekkel később kiadta. Kiegészítésekkel, bár volt amiket érthető okokból inkább szeretett volna eltitkolni.
Hitler őrült fajelméletének mintegy 1,1 millió zsidó, 140-150 000 lengyel és 23 000 roma áldozatot számoltak össze.
Ottó 1980-ban halt meg, 91 éves korában.
Anne Frank naplóját több mint 30 millió példányban adták ki és 60 nyelvre fordították le. A Biblia után a második legolvasottabb könyv a világon. A sokmillió áldozat közül Anne-é a legismertebb történet.

 

Violet C. Landers