A verskommandó idén is lecsapott Sopronra

A Sopronban közlekedőket immár negyedik éve lepik meg a művészek versekkel ezen a napon. Idén Szőcs Erika, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Simon Andrea, Ács Tamás, Papp Attila, Sárdy Zoltán és Savanyu Gergely színművészek vesznek részt a rendhagyó ajándékozásban. Pályaudvaron, helyi járaton, vonaton, a vasútállomáson, utcán, téren, egyetemen, tíz iskolában, a Tűztoronyban, gyógyközpontban, áruházban is találkozhatnak a Soproni Petőfi Színház társulatának verskommandósaival az emberek a költészet napján. József Attila, Petőfi Sándor, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János ismert költeményeivel, örök érvényű soraival és több meglepetés produkcióval is készültek a színészek, nem kis meglepetést szerezve ezzel a hűség városa lakóinak. A cyberpress.hu Ács Tamás és Papp Attila színművészekkel találkozott, akik megzenésített versekkel is köszöntötték a járókelőket, de Papp Attila saját verse is nagy népszerűségnek örvendett.

Ács Tamás és Papp Attila a Fő téren / fotó: leczovics
Az emberek örömmel álltak meg egy-egy vers erejéig / fotó: leczovics
A Tűztorony látogatói is örömmel fogadták a verseket / fotó: leczovics
A hölgyeket is mosolyra fakasztotta Ács Tamás / fotó: leczovics
Elgondolkodtató versek is elhangzottak / fotó: leczovics

 

cyberpress.hu