A Thököly teret és a Csóronfalvi utcát is megjárták már a munkagépek!

Megkezdődtek az útfelújítási munkálatok a Csóronfalvi utcában és a Thököly téren is, ahol javában tart már a légkalapácsos akció illetve hamarosan a régi aszfaltburkolat felmarása is befejeződik. A két érintett szakasz új aszfaltburkolatot kap –  várhatóan a szegélykövek is cserélve lesznek –  a Csóronfalvi utcában pedig mindkét oldalon új járda is épül fog. A munkálatokkal várhatóan 2017. augusztus 20-ig végeznek, addig azonban számítani kell forgalomlassításokra a közlekedőknek. A beruházás összértéke meghaladja a 35 millió forintot.

Fotó: cyberpress.hu

Ez a projekt is része annak a programnak, amelyet még 2017. július 12-én jelentett be a városvezetés, melynek kereteiben – több ütemben – városunk önkormányzata az elkövetkezendő másfél évben útfejlesztéseket és felújításokat valósít meg Sopron közigazgatási területén.

Sajtótájékoztató az útfelújításokról – 2017.07.12. –  Sass László, Pongráczné Várnai Mária, Péli Nikoletta, Dr. Fodor Tamás, Dr. Simon István és Dr. Farkas Ciprián (b-j) / fotó: cyberpress.hu

A több ütemben kivitelezésre kerülő flaszterrehabilitáció egyébként már tart többek közt a Híd utca, Fapiac utca, Juharfa utca, IV. László király utca, Csóronfalvi utca-Thököly tér, Lővér körút egy szakaszán– a Mikoviny út és Citadella közötti részen – József Attila utca, Teleki Pál utca – a Juharfa utca és Lackner K. utca közötti szakaszokon, azonban van már olyan szakasz, ahol már az új burkolaton közlekedhetünk.

 

cyberpress.hu