A terv szerint szombaton nyithatnak a vendéglátós teraszok

Igazán tartalmas kormányinfót tartott Gulyás Gergely csütörtökön, amelynek egyik sokakat foglalkoztató kérdésére is elhangzott egy amolyan ígéret, miszerint ha minden a tervek szerint alakul, akkor pénteken eléri hazánk a 3,5 millió főnél a beoltottságot, ami azt is jelentheti, hogyha a belügyminiszter határozatot hoz, akkor szombaton kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A tervek szerint ezek 21.30-ig  lehetnek majd nyitva, ezzel párhuzamosan pedig  a kijárási korlátozás is módosul, ami ki lesz tolva 23 óráig.

illusztráció / archívum

Szintén érintett egy msik fontos témakört is Gulyás Gergely, aki elmondta, hogy meglátása szerint helyes döntés volt hogy újranyitották részben az oktatást. Hozzátette, az óvodások 60, míg az alsó tagozatos iskolások 70%-a élt ezzel a lehetőséggel, és ez az arány –  a jelenléti oktatásra való visszatérések száma –  növekszik.

A koronavírus-járványnak nincs vége – hangsúlyozta a miniszter – éppen ezért  meg kell hosszabbítani a veszélyhelyeztet, aminek a célja hogy az  ország cselekvőképességét biztosítja továbbra is. Amennyiben ez megvalósul ennek a veszélyhelyzeti kormányzásnak a véghatárideje az őszi ülésszak kezdete utáni 15. nap lesz, azonban a kormány közben bármikor megszüntetheti azt. A   javaslat indoklásában azt írják, hogy az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, éppen ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés. A védekezéshez pedig gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség.

Az oltásokkal kapcsolatban elhangzott, hogy jövő heten a 4-4,5 milliós határt is átlépheti hazánk az oltásban, ebből adódik az, hogy aki most regisztrál, akár egy-két héten belül megkaphatja az oltását.  Azt jelenleg vizsgálják, hogy a decemberi beoltottaknak fél év után kell-e újabb oltási kör, hiszen nekik júniusra lejár az a hat hónap ami a gyártók szerint biztosan védettséget ad, így a szakemberek álláspontjára várnak.

Szóba került az is, hogy a Civil Összefogás Fórum – (CÖF-CÖKA) javaslatot tett arra, hogy  legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.  Gulyás Gergely azt mondta, hogy értékelik a törekvést, hiszen ez valóban egy fontos napja  amagyar történelemnek, azonban egyelőre ezzel kapcsolatban nincs ilyen döntése a kormánynak.