A színfalak mögött készülnek a soproni pártok a választásokra

Sopron soha nem volt túl hangos politikai közélet csatáitól vagy éppen a pártonkénti belső harcok csörtéitől – hiszen leginkább csak a helyiek informálódhattak arról, hogy bizony olykor mégis csak vannak ilyen jellegű összecsapások – most azonban ebben a tekintetben többször is felbukkanik a leghűségesebb város neve az országos médiában is. Ez persze nem kizárólag a helyi politikusok érdeme ( sőt! )  hanem inkább annak “köszönhető”, hogy változik Magyarország, változnak az igények és változnak az emberek és persze változnak a médiafogyasztási szokások is, hiszen manapság a lakosság nagy része nem csak az agyontámogatott közszolgálati ( állami ) illetve önkormányzati tulajdonhoz köthető vagy éppen propaganda médiákat követi, ( amelyekben minden pozitív és minden  frankó ) hanem szívesen fogyasztja azokat az alternatív kiadványokat is, amelyek bizony a valóságot mutatják be.

Annak, hogy Sopron is belépett az országos politikai porondon fellépő művészek stábjába talán nem is személyi  hanem inkább közvetett okai vannak, mint például a belső migrációnak nevezett élhetetlen város szindróma, vagy mondjuk azok a mega-giga beruházások amelyek többnyire a Modern Városok Program keretében valósulnak meg itt a nyugati határszélen, és bizony azért megosztják az itt élőket. ( pl.: M85 gyorsforgalmi, Fertő tó projekt, Uszoda program, stb. ) Ezek azok az dolgok, ami miatt a leghűségesebb városra is nagyobb figyelmet fordít az országos média –  és így hazánk  lakossága is – és talán éppen ezek miatt is van eltűnőben az-az idilli kép,  ami miatt Sopron valóban egy csendes, nyugodt és szinte érinthetetlen patrióta kisvárosként szerepel, és amelyben hazánk ékszerdobozaként volt aposztrofálva  és ami miatt bizony sokan irigyelték az itt élőket.

Visszakanyarodva a helyi politikai élethez – hiszen csak-csak közelednek az önkormányzati képviselőválasztások – most legutóbb egy olyan cikk igyekezett bemutatni a helyi ellenzéki előkészületeket, amit a Magyar Nemzet online kiadványa dobott be a köztudatba és ami azt állítja, hogy  mélyrepülésben van a belső vitákkal terhelt balliberális ellenzék Sopronban. Csak hogy tisztán lássunk, a Magyar Nemzet néven megjelenő média, a gyakorlatban  a Magyar Idők utódja, ami egy Kormánypárti sajtóorgánum volt, így viszont elég nehéz elfogulatlannak nevezni azt, és noha van némi valóságalapja annak, amit ez a cikk állít, azért ennél árnyaltabb a kép. Ha olvasunk a cikk sorai között, akkor a vélt és leírt negatívumok között azt is leszűrhetjük, hogy bizony van ellenzék Sopronban és  javában készülnek a választásokra, ami ugyan nem zökkenőmentes a lap információi szerint, de legalább létezik. Ha nem vagyunk teljesen elfogultak vagy elvakultak, akkor ezt pozitívumnak is felfoghatjuk, hiszen ha a szívünkre tesszük a kezünket akkor tudjuk, hogy egy demokráciában bizony szükség van ellenzékre, hiszen egy egypártrendszerben funkcionáló országot, vagy akár várost elég nehéz demokratikus vezetésűnek nevezni. Egy egészséges demokráciában szükség van az ellenzéki pártokra, képviselőkre, azok észrevételeire,  hangjaira, javaslataira,  hiszen ha minden embernek egy adott eszmének kell megfelelnie az bizony nem demokrácia hanem diktatúra.

A cikk gyakorlatilag a facebookon megjelenő információkra és hozzászólásokra  támaszkodik, bár helyenként pontatlannak lehet vélni, hiszen például az önkormányzati képviselői mandátumáról korábban lemondó Vörös Viktor – rövid riport a volt képviselővel itt – nem a lemondása időszakában nyergelt át az Új Kezdet nevű pártba, hanem még aktív képviselő korában és gyakorlatilag az is csak találgatás a lap részéről – igaz írják, hogy csupán  helyi forrásaikra támaszkodnak és nem hivatalos az infó – hogy kit indít majd az ellenzéki szövetség a polgármesteri székért. Érdekesség egyébként, – ha már foglalkoznak Sopronnal – hogy arra nem térnek ki, hogy a helyi FIDESZ-KDNP-s szövetség kit indít majd a városvezetői rangért, hiszen ilyen alapon szintén a helyi forrásokra hivatkozva azt is meglehetett volna írni, hogy vajon Dr. Fodor Tamás irányítja-e továbbra is Sopront, mint a Kormányzópárt soproni helytartója vagy megtörténik a generációváltás és a fiatal és lendületes Dr. Farkas Ciprián lesz a jelölt. Úgy tűnik divatos az ilyen helyi információkra támaszkodni manapság és ezáltal mi is ezt tesszük, így arra jutottunk, hogy az utóbbi lesz a befutó, hiszen egyre több sajtó nyilvános helyen már ő tűnik fel a jelenlegi polgármester helyett, pedig még nincs is igazán kampány. No de ez egy másik történet.

De hogy teret engedjünk egy másik érdekességnek is, azt írja az említett lap a cikkében, – Vörös Viktor közösségi portálon közzétett hozzászólására hivatkozva –  hogy a helyi MOMENTUM  csapatának vezetője Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde – aki egyébként a nem hivatalosan bejelentett közös ellenzéki lista vezetője a polgármesteri székért – nem képes egyedül megnyerni egy önkormányzati választást, hiszen a gyakorlatban nincs helyi csapata. Nem akarunk vitába szállni és nem is lenne sportszerű, azonban azt mégiscsak érdemes megjegyezni – csapat ide vagy oda – hogy mondjuk a közelmúltban lezajlott EP képviselői választáson Sopronban a “helyben csapattalan” MOMENTUM a harmadik helyen zárt a voksoláson, akit csak a FIDESZ-KDNP és a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ előzött meg és az összes többi szebb múlttal rendelkező helyi politikai platform alatta zárt. Szóval mégiscsak van valamiféle helyi csapat, amivel számolni kell.

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde

Persze van itt még egy érdekesség, hiszen nem mehetünk el Jakál Adrienn személye mellett sem, aki a PÁRBESZÉD helyi képviselője és aki jelenleg – korábban Vörös Viktort  váltva a helyi városházán – önkormányzati képviselő is. Ő egy olyan aktív szereplője lett már több éve Sopronnak, aki számtalan megmozduláson, demonstráción állt ki azokért az eszmékért amiket ő képvisel és akit ugyancsak sokan támogatnak. Az ő személyét – a vélt vagy valós többpárti, megosztó ellenzéki “véleménycunami” ellenére –  valóban komoly tényezőként érdemes kezelni meglátásunk szerint, hiszen ha finoman akarunk fogalmazni, jelenleg talán ő az egyetlen a mostani  képviselő-testületben aki képes görbetükröt mutatni a jelentős Kormánypárti többséggel bíró helyi önkormányzatban.

Kitérhetnénk a helyi DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ-ra is, aki az előkelő második helyen végzett Sopronban a legutóbbi EP képviselőválasztás listáján, azonban elég nehéz őket helyileg most rangsorolni, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs is igazán soproni húzónevük a közelgő önkormányzati választásokra, hiszen leginkább a korábbi miniszterelnökre Gyurcsány Ferencre illetve a politikusi pályára lépett és nem kis meglepetést okozó Dobrev Klára asszonyra tudnak alapozni – bár ismételjük, ez egy patrióta város önkormányzati választásán nagyon kevés – valamint ha őszinték vagyunk eddig Sopronban nem folytattak nyilvánosan komolyabb pártéletet, bár igaz, hogy az ő színükben jutott be az önkormányzatba öt éve Szalai László, aki nem mellesleg szintén egy aktív ellenzéki politikusnak számít, bár úgy tudjuk ő időközben kegyvesztett lett. Persze kitérhetnénk a helyi MSZP-re, az egyre aktívabb JOBBIK helyi szervezetére is, akikkel szintén lehet számolni, de szintén jelen van még helyben a MI HAZÁNK MOZGALOM és a mindig csendes LMP is.

Összefoglalva a dolgokat, valóban elképzelhető hogy van vita a helyi ellenzéki összefogás tekintetében és bizony van az úgy, hogy ezek nem mennek zökkenőmentesen, de talán nem is baj. Egyeztetni, vitatkozni, a megfelelő személyeket megtalálni egy listára most még van idő, és ha sikerül egyszer közös nevezőre jutni akkor talán nem lesz a leghűségesebb városban sem ennyire megosztott az ellenzéki tábor, amire mondjuk jó példa lehet a szombathelyi összefogás eredménye, ahol sikerült közös nevezőre jutniuk. Persze ez legyen az ellenzéki pártok dolga vagy ha úgy tetszik problémája, a lényeg talán csak annyi, hogy valami megmozdult Sopronban is, és az ellenzék él és igyekszik megfelelni azoknak, akik alternatívát keresnek a FIDESZ-KDNP által képviselt politikai iránnyal szemben.

Mindezek ellenére, talán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy egyébként nagy valószínűséggel az őszi helyi választásokat ismét a FIDESZ-KDNP pártszövetség színeiben induló polgármesterjelölt nyeri meg Sopronban és nagy a valószínűsége annak is, hogy a legtöbb szavazókört is simán hozzák, a kérdés csupán annyi, hogy arra a pár helyre kiket tud majd delegálni az ellenzék és ők vajon mennyire lesznek aktívak a város életében és vajon sikerül-e valóban közös nevezőre jutniuk vagy pedig ismét megosztják az ellenzéki szavazótábort.