A szemünk előtt omlik szét Szent Imre tér nagy múltú épülete

Áldatlan állapotok uralkodnak a Szent Imre téri homlokzatnál, az egykori nevelőotthon épületét omlásveszély miatt kerítették el. A napokban került ki a figyelmeztető felirat is. A kollégium 1928-ban épült Szent Imre kollégium, majd egészen a jelenkorig József Attila utcai Gyermekvédelmi Központként funkcionált az egykorvolt Evangélikus Teológia kollégiumának épületével egyetemben.

A több mint tízezer négyzetméteres ingatlan tulajdonosa a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, s bár az állami intézet megbízott biztonsági szolgálatot az épületek felügyeletére, a kerítés több helyen hiányzik, az ablaküvegek szinte kivétel nélkül betörtek, de már a vakolatból is több köbméternyi hullott a járdára.

Mindeközben az önkormányzat rendbe tette a teret, padokat helyeztek ki és zúzalékos utat építettek a közpark középső díszéhez.