A Soproni Polgárőrök az idén is segítenek az iskoláknál a közlekedésben!

Sopron tanintézményeiben több mint tízezer diák kezdte meg szeptember 3-án a tanévet, amely bizony egyben azt is jelenti, hogy vége a vakációnak és ismét a tanulmányokra kell fókuszálni. Reggelente az iskolák környékén és ezáltal a város egyéb területein is ismét megnövekszik a gépjárműforgalom, amely egyben veszélyforrást is jelent a gyalogosan közlekedőknek. A Soproni Polgárőrség –  együttműködve a Soproni Rendőrkapitánysággal – a tanévkezdéskor – illetve egész szeptemberben – mindent megtesz az iskolák környékén azért, hogy segítsék a biztonságos közlekedést és a gyalogátkelőhelyeknél az átjutást. A polgárőrség tagjai minden olyan tanintézménynél, ahol erre szükség van, jelenlétükkel és aktív tevékenységükkel igyekszenek biztosítani azt, hogy minden kis nebuló épségben és biztonságosan jusson el a tanintézményekbe.  Köszönjük a munkájukat!  

fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu
fotó: cyberpress.hu