A Soproni Egyetem kiterjeszti a valóságot a Strand Fesztiválon

A Soproni Egyetem idén harmadszor vesz részt a Strand Fesztivál Civilpartjának programjában, ám idén még az eddigieknél is izgalmasabb programmal várják a fesztiválozókat. Az Egyetem által fejlesztett, különleges kiterjesztett valóság applikáció bevonásával több ezer fiatalnak mutatják be a természettudományok szépségét.

Az Egyetem által tervezett és most már élesben futó MATEMI program keretében azt a célt tűzték ki maguk elé a szakemberek, hogy az eddigieknél is több általános és középiskolás fiatallal kedveltessék meg a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai tantárgyakat. Ennek érdekében a célcsoport számára könnyen érthető, izgalmas kerettörténetet találtak ki, amelyben egy Matemi nevű kisfiú elindul megmenteni a világot az elbutulástól, idővel Atomy professzorral az oldalán.

Magyarország Kormányának és az Európai Uniónak támogatásával, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében másfél éves munkával fejlesztették ki speciális mobiltelefonos applikációjukat, amely az „augmented reality” elvein alapszik. A kiterjesztett valóság (augmented reality, röviden AR) a szabad szemmel látható valóság olyan virtuális kibővítése, amikor a felhasználó valamely mobil eszközön kamerájának segítségével tájékozódik a valós világban úgy, hogy mobil eszközének képernyőjén egy virtuális világ elemeit láthatja, a valóság elemeire épülve. A virtuális elemek különböző funkciót tölthetnek be: információt szolgáltathatnak a felhasználónak, térbeli tájékozódási támogatást adhatnak, vagy speciális környezetben a célszoftver függvényében akár oktatási funkciót is elláthatnak. Az oktatásba illeszthetőség mellett kiemelt szempont, hogy az AR játékosságot sugall. Segítségével komolyabb problémák, tudományterületek is megismertethetők a célkorosztály tagjaival; egyfajta „játszva tanulás”. Az AR az információtechnológia egyik legjobban formálható eszköze az MTMI területek népszerűsítésének.

A Strand Fesztivál Civilpartján „személyesen” is találkozhatnak Matemivel és Atomyval az érdeklődők. Matemi segítségével a kiterjesztett valóságban kalandozhatnak, amely a soproni VOLT Fesztiválon mutatkozott be nagy sikerrel. Atomy professzor önismereti, belső utazásra invitál, amely során mindenki rájöhet, hogy melyik terület áll hozzá a legközelebb. Reméljük, hogy megtalálja a jövő mérnökeit! Emellett szabadtéri, ügyességi és logikai társasjátékban és oktató játékokban vehetnek részt a fiatalok.

Akit bővebben érdekelnek a programok és az applikáció, érdemes ellátogatnia a Soproni Egyetem honlapjára, Facebook oldalára, vagy keress fel Matemi és Atomy Facebook, Instagram vagy Youtube oldalát!

 

Soproni Egyetem honlapja: www.uni-sopron.hu

Soproni Egyetem FB oldala: https://www.facebook.com/soproniegyetem/

Az AR alkalmazás oldala: www.uni-sopron.hu/ar

Matemi és Atomi oldalak:

https://www.facebook.com/atomy.matemi/

https://www.instagram.com/atomy.matemi/

https://www.youtube.com/channel/UCY9DfJeEeG-KixsiIiA7TBA