A Sopron Rádió hálózatba kapcsolódásával eltörpül a helyi szolgáltatás

Engedélyezte a Médiatanács a Rádió 1 hálózatba kapcsolódási kérelmét 10 vidéki jogosultsággal. Ez által a Rádió 1 budapesti adásának népszerű elemei – többek közt a Reggeli Show – Sopronban is foghatóak lesznek analóg sugárzásban. A Sopron Rádió akár már hétfőtől 4 óra helyi műsoridővel és 20 óra időtartamban a központi műsor átvételével szólalhatna meg a 94,1-es  MHz-en, a radiosite.hu szakportál szerint Rádió 1 márkanéven, a központi arculattal. Mivel a szabad helyi frekvenciákat nem pályáztatták meg, ezért bérbe adják a korábban Nap Rádió néven futó, azóta a Soproni Médiaközpont felé közeledő Pannon-Sopron Kft. helyi műsoridejét az Andy Vajna féle Radio Plus Kft.-nek.

 

 

A négyórás helyi struktúra az új felállásban nem azt jelenti, hogy az éjszakai űrt kell feltölteni. A rádiós piacot ismerők és figyelők szerint a Rádió 1 hozza a maga anyagát: a slágereket, a Reggeli Show-t, a Cooky Show-t, a Discoshit és a DJ Factory adásokat. A helyi műsorgyártó továbbra kis készíti a hírblokkokat, valamint szólni fog az adásmenet a reggeli hajrá előtt és után is, illetve az éjszaka is marad helyben egy óra. A kérdés már csak az, mi lesz abban az esetben, amikor lejár a Boronkay Gusztáv ügyvezette önkormányzati tagsággal bíró Kft. frekvenciahasználati jogosultsága.

 

Sopron Rádió – Rádió 1 Sopron promó by gepardlacee

Stream Sopron Rádió – Rádió 1 Sopron promó by gepardlacee from desktop or your mobile device

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. A soproni vlogger eltemette a helyi rádiózást! | Cyberpress

Comments are closed.