A Sopron megtelt tábla lassan már kevés …

Miközben hazánk az illegális bevándorlás védelme mellett most az európai kvótarendszer által kialakított betelepítések ellen harcol, addig itt Magyarország legnyugatibb csücskében Sopronban az embereket leginkább a belsőmigráció okozta zsúfoltság és a lassan már élhetetlenné való „kisvárosi” mindennapok problémái foglalkoztatják.

illusztráció / cyberpress.hu

A közösségi portálon is egyre jobban elterjed ennek a problémának a kérdésköre és bizony sokszor az érvek ütközése komoly vitákat vált ki. Azt azonban hogy egyre többen élnek Sopronban senki nem vitatja, hiszen ez tapasztalható bármerre is nézünk és amit az is alátámaszt, hogy nem tud annyi lakás sem épülni a városban ami ne lenne eladható vagy kiadható és az is, hogy több helyen már a garázsok is lakhellyé vannak alakítva, komoly bevételt hozva a tulajdonosnak. A közlekedés pedig egy külön történet, amelynek gondjai több okozatra is visszavezethetőek.

Azt persze, hogy az ország több pontján a munkahelyszerzés és a megélhetés biztonsága is komoly problémákba ütközik nem támasztja alá igazán semmilyen statisztika, de nyugodtan kijelenthető, hogy valós tény. Sok esetben kénytelenek az emberek a családjukat is hátrahagyva az osztrák határmenti településekre költözni abban a reményben, hogy csak akad majd valami osztrák munka és abból majd támogatni tudják az otthon maradottakat. Ez viszont komoly problémát okoz a helyieknek, hiszen a megszokott, nyugodt életüknek és sok esetben a biztonságuknak is a végét jelenti, hiszen ahogy az lenni szokott nem csak a jó szándékú és becsületes emberek tömegét vonzza ez a lehetőség magával, hanem mindezeknek a jellemzőknek az ellentétes oldalát is. Ide tartozik az is, hogy mindazok ellenére, hogy jelentősen növekszik a városban élők száma, a helyi munkáltatók itt is munkaerőproblémákkal küzdenek, hiszen hiába próbálnának magyar viszonylatban egy jó fizetés adni a dolgozónak, egy osztrák hatórás munka bizony annál is jobban fizet, a helyben kigazdálkodható fizetés pedig képtelen azt utolérni.

A nem is olyan régen még nyugodt Sopron képe mára teljesen megváltozott, szépen lassan átalakult egy tranzitvárossá, ahol persze elfogy már a helyiek türelme és bizony ez komoly feszültséget is okoz. Sokan vannak azon az állásponton, hogy lépni kellene valamit, amely kapcsán születnek is olyan ötletek, amelyek szerint például be kellene vezetni azt, hogy csak bejelentett lakcímmel rendelkezők élhessenek a városban, vagy például olyan, hogy a lakástulajdonosok fogjanak össze és ne adjanak ki lakást az idetelepülni szándékozóknak. Ezek azonban nem életszerűek és valljuk be nem is lennének bevezethetőek és több ok miatt is kudarcba fulladnának.

A belső migrációra vonatkozó rendelet vagy törvényi szabályozás nem létezik, hiszen mindenki oda költözik ahova akar és azt helyi rendeletekkel sem lehet szabályozni, így Sopron is kénytelen ezt elfogadni és gyakorlatilag asszisztálni ahhoz, hogy az évszázados nyugodt kisváros státusza már a múlt. Nincs más választás, bármennyire is nehéz beismerni, de meg kell tanulni együtt élni azokkal, akik Sopron választják új lakhelyüknek ( még ha ezt ideiglenesen is teszik ) és meg kell barátkozni azzal, hogy búzával jön az ocsú is, ami a természet rendje sajnos.

Arra a kérdésre, hogy ebben a belsőmigrációban vajon van-e szerepe illetve pontosabban fogalmazva tudna-e tenni valamit a városvezetés sajnos határozott nem a válasz, hiszen nincs a törvény, nincs az a szabályozás ami szerint egy rendeletalkotással megállítható lenne ez a folyamat, így ugyanúgy ahogy a hétköznapi emberek ők is tehetetlenek ezzel a lassan Sopronicumnak számító népvándorlással kapcsolatban.

Hogy mi lesz Sopronnal a jövőben? Erre a kérdésre pontos választ igazán nem lehet adni, hiszen vagy átlépi saját határait és alkalmazkodik a kialakult helyzethez és ebből megpróbál hosszútávon valahogy profitálni vagy pedig lesüllyed arra a szinte, ami a világ nagyvárosainak a külterületeit idézi, amely helyeken sötétedés után már csak Chuck Norris mer kilépni.

 

 

cyberpress.hu