A SFAC 1900 SE. a licenc birtokában a megyei első osztályba nevez

A nevezésről és más aktuális témákról kérdeztük a Soproni FAC 1900 SE. elnökét Gőbl Gábort, hiszen az ismét nagy népszerűségnek örvendő klub háza táján nyáron sem áll meg az élet, folyamatosan érkeznek a hírek.

sfac cikk 5

 

Jó két hete nem kis meglepetést okozott az, amikor bejelentették, hogy Sopronba kerül a győri DAC egyesületét működtető Kft. Miért vásárolta meg a a megyei első osztályú licencel rendelkező gazdasági társaságot? 

A válasz roppant egyszerű. Azért mert minden lehetőséget meg kívánunk ragadni annak érdekében, hogy az elmúlt szezonban az SC SOPRON utánpótlás egyesületből a SFAC-ba átigazolt fiatal soproni srácok abban az osztályban szerepelhessenek, ahol igazán éles mérkőzéseken bizonyíthatják képességeiket és azt a tudást, amit az SC SOPRON-ban a képzésük első tíz évében edzőiktől elsajátítottak!
Sopronban rossz szerkezetű a labdarúgás klub összetétele. A városban immár 20 éve nincs megye egyes, és 5 éve nincsen NB 3-as klub. Megállapításom alatt azt értem, hogy az utánpótlás rendszeréből kikerülő fiatal felnőtteknek, mint képzett labdarúgóknak ez idáig nem volt lehetőségük arra, hogy Sopronban kamatoztassák tudásukat. Miért? Mert nincsen a városban olyan csapat ahol szerepelhetnének, ezért kényszerből, Kapuvárra, Sárvárra, Fertőszentmiklósra, Petőházára helyekre no meg ausztriai falvakba kénytelenek igazolni.

Mi lenne Ön szerint az optimális szakmai piramis?

Egyértelmű, hogy kevés nagypályás labdarúgó klub van a városban. A múltban, amíg Sopron 50 ezres város volt, 4-5 egyesület tevékenykedett. A kilencvenes években a SFAC a megye 2-ben, az SVSE megye 1-ben, a Távközlés az NB 3-ban az SLC az NB 2-ben vagy az NB1-ben szerepelt. Minden labdarúgónak lehetőségében állt tudás szintjének megfelelő csapatba igazolnia.
A kétezres évekre a forrás szerzési lehetőségek megnehezedtek, az egyesületek elsorvadásnak indultak. Két klub is belerokkant ebbe az ellehetetlenülési folyamatba. A legfájóbb minden SOPRON szurkoló számára, hogy a nehézségeknek áldozatul esett az a klub, amely Matáv FC Sopron néven, 124 mérkőzésen, FC Sopron néven 75, összesen 199 mérkőzésen szerepet az NB1-ben… Vezetésem 3 év során 3 ízben is UEFA versenyrendszerben indultunk 2004-ben ötödikek lettünk a bajnokságban, 2005-ben pedig kupagyőztesek. Azokat a labdarúgókat akik akkoriban extrát nyújtottak szinte egytől egyig én csábítottam Sopronba, és nem a pénzzel! Az nálunk volt szinte a legkevesebb a mezőnyből. Klubbtól való távozásom után másfél évvel, az egyesület teljes megszűnése nem csak pénzügyi válság volt, hanem vezetési csőd.  Aki elfelejtette annak felidézem a tényt. Ez a város vezetés 2008. februárjában 70 millió Ft „adományt” utalt annak a REAC-nak, amelynek az MLSZ megtiltotta a villanyvilágítás hiányában a saját pályájuk használatát.. Ezzel a pénzzel az FC SOPRON-t is meg lehetett volna menteni!!!

sfac cikk 3

Térjünk vissza a jelenhez. Hogy látja a jelen soproni labdarúgását?

A város immár majd 70 ezresre duzzadt. Folyamatosan nő a focizni akaró gyermekek száma. A fantasztikus EB szereplésünk során erre még inkább számíthatunk! Normális dolognak tartom, ezért nem kérdőjelezem meg azt, hogy van egy kiemelt önkormányzati támogatottságú utánpótlás egyesület. Ez az SC. SOPRON! Ennek az egyesületnek 2003-2006 között a klubigazgatója voltam. Akkor az UP egyesületet a város akkori balos vezetése egyébként nem megfelelő mértékben támogatta. Már akkor is 380 gyermek kapott képzést és versenyeztetést az NB1-es csapat mögött. Létezett a közben NB 3-ba került soproni játékosokból álló SVSE a maga közel 100 fős bázisával. És volt a három év szünet után 2004-ben újjáalakított SFAC 1900, mint jobb híján senior játékosokkal szereplő kisegyesület. Ahhoz, hogy fejlődni tudjon Sopronban a labdarúgás s, ahhoz kell egy kiemelkedő lehetőségekkel rendelkező él klub, ez a jelenben az SVSE, és kell egy az amatőr osztály legmagasabb szintjén szereplő klub, ez pedig a Soproni FAC 1900, ahol a fiatal soproni játékosok felnőttek közötti képzése tovább folytatódik a városon belül! Innen vezethet a legjobbak számára az út az NB 2-be!

Csiszár Ákos SC SOPRON elnök úr rendre úgy nyilatkozik, hogy ők biztosítják az SVSE számára az utánpótlást. Mi a véleménye a sportvezető állításáról?

Adminisztratív értelemben ez egyértelműen igaz! A lényegét tekintve pedig az igazság, hogy ausztriai kis csapatoknak, no meg a környékbeli focit szerető hazai települések klubjai számára képzik a játékosokat, nem azért, hogy Sopronban játszanak!!! Az elmúlt évek valósága azt mutatja, hogy a másod osztályú bajnokságban szereplő Soproni Vasutas bővebb keretében mutatóban ugyan mindig, megtalálható pár az SC-ből érkezett fiatal soproni labdarúgó, de ők egyes eseti kivételtől eltekintve ( Heinrich Márk, Holdampf Gergő ) nem játszanak semmilyen lényegi szerepet a csapat életében! Ez persze nagyon sajnálatos, de értse meg mindenki! A profi világban eredmény kényszer van! Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy a fiatal felnőtt soproni focisták számára legyen lehetőség a saját városukban küzdeni SOPRON-ért, klubjukért és önmagukért! A fiúktól tudom, hogy nekik erre van igényük mert erre vágynak! A barátnőik, szüleik, barátaik előtt focizni Sopronért!

Az Összefogás a soproni fociért – oldalon olvasható híradásokból egyértelmű kitűnik, hogy nem mindenkinek ez a véleménye a helyzetről…

Ez sajnos kétségtelenül így van! A város vezetőinek, Fodor úrnak, Simon úrnak, még csak az elvi támogatását sem sikerült megszereznie a klubnak. Azon sportvezetők, akik nyilvánvalóan tisztában vannak mindazzal amit fentebb említettem, pedig kifejezetten ellene vannak, hogy a Soproni FAC labdarúgói már 2016. augusztusától a megyei 1-ben képviselhessék Sopront. Csiszár Ákos utánpótlás elnök, és Csiszár Szabolcs sportfelügyelő úr is úgy tartja, hogy szükségtelen a városnak megfelelő óraszámban sporttelep használatot biztosítani a SFAC számára, szükségtelen utánpótlás neveléssel foglalkoznunk, és nem támogatják azt sem, hogy a megye 1-be nevező SFAC Sport Kft-vel az önkormányzat szerződést kössön az Anger pálya igénybevételére! Ez pedig bűn, éppen ezért elfogadhatatlan! Ez semmi egyéb, mint önzés! A képzési monopólium féltése!

sfac cikk 4

Mindezek ellenére nem adja fel?

Miért adnám fel? Soproni polgár, sikeres sportvezető vagyok! Egy hónapja a klub közgyűlése egyhangúlag elnökké választott. U 8/9, 10/11, 12/13, 14/15/16, és U 17/19 korosztályainkban 120 gyermek számára biztosítunk szerelést és képzést, idéntől megkezdjük a serdülők és az ifisták versenyeztetését is a megyei bajnokságban. A most vasárnap rendezett játékos toborzónkra 43 gyermeket hoztak a SFAC-ba a szüleik. Deák Gábor ( Decsa ) a napokban csatlakozott az edzői stábunkhoz. Vele együtt immár 7 edző számára biztosítunk másodállásban munkát. A tartalékbajnokságban szereplő csapatunk bajnok lett, a „nagycsapatunk” veretlenül hozta a bajnoki címet, 178 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, míg csak 13-at kaptak a srácok. Biztos vagyok benne, hogy minél ésszerűtlenebb és érthetetlenebb döntéseket hoznak velünk szemben, a felelős városvezetők, úgy lesz a Soproni FAC egyre népszerűbb a szurkolók körében. A foci közügy! Eldöntöttem, hogy a SFAC fejlesztésének tárgyában születő és Fodor Tamás polgármester úrhoz írt leveleinket már a megszületésük pillanatában a nyilvánosságra hozzuk egészen addig amíg nem hajlandóak klubunkkal érdemi megbeszéléseket folytatni a jövőről! Az ugyanis nem tárgyalás, ahogy legutóbb is történt…

Miért mi történt?

Ez az egyoldalú beszélgetés még a Soproni név használata kapcsán zajlott, az után, amikor éves pályázatunkra mindösszesen 400.000 Ft összegű támogatást hagytak jóvá. Teljesen váratlanul behívták egy megbeszélésre Kocsis Tamás akkor már leköszönt elnökünket, ( erről természetesen tudtak, mert tájékoztattuk őket írásban, és korábban már átadtunk egy meghatalmazást is Simon úréknak, hogy Gőbl Gábor képviseli a SFAC-ot a város vezetőkkel folytatott egyeztetéseken ) egy olyan időpontban amikor én nem voltam a városban. Kocsis úr természetesen felhívott és megkérdezte, hogy most mi legyen. Azt mondtam Tamásnak menjen el nyugodtan és hallgassa meg a város vezetőket, mit mondanak. Arról tájékoztatták Kocsis urat, hogy megadják a Soproni név használatát a SFAC-nak, ha Barcza és Csiszár urakat az egyesület közgyűlésén beválasztják a klubunk elnökségébe… Ez után született meg Simon alpolgármester úr képregényben mondja el című montázs…Rengetegen megosztották a facebook-on. A SFAC közgyűlését május 26-án megtartotta. Mint ismeretes nem mentünk bele ebbe a zsarolásba. Természetesen nem tartanám abnormálisnak azt, ha egy Fideszes képviselő a SFAC alelnöke lenne. Sőt, nagyon is megtisztelő lenne…. de akkor az is legyen természetes, hogy a város azonosul a klub fejlődési stratégiájával, támogassák a soproni fiatalok megye 1-ben történő szereplését, ne legyen az vita tárgya, hogy kapunk e 15 órával több edzési időt, a megnövekedett sportoló létszámunkhoz vagy nem!

NB 2-ben szereplő női csapatuk idén bronzérmes lett! Ezúton is gratulálunk! Mi lesz a lányokkal?

Ezt bizony már Csiszár Ákos SC elnök úrtól kell megkérdezni. A lányokat meghívták edzőstől, stábostól az SC. SOPRON kötelékébe, és ők ennek a meghívásnak nem tudtak ellenállni, így kilenc SFAC-ban eltöltött év után kénytelenek vagyunk elköszönni Németh Zitáéktól és a többiektől! További sikeres szereplést kívánunk nekik!

Ez komoly érvágás nem?

Egyértelműen az! Ugyan akkor kivédhetetlen volt, hiszen folyamatosan zajlott a csábításuk. Ez év januárjában az U 17-es korosztályunk lépett ki még a bajnokságból is és mentek át az SC-be. Nyilván az amatőr sportban ezek a kihívások benne vannak! Nem is hibáztatunk ezért senkit sem, magunkon kívül! Nem csináltunk belőle cikkeket! Tanulunk a helyzetből és most a nulláról kezdve, edzőinkkel megpróbáljuk a lehetetlent és újjá építjük a női szakosztályt majd nevezzük őket a bajnokságba. Reményeink szerint legalább lesz SFAC – SC.SOPRON városi rangadó! A SFAC-tól elköszönő lányainktól azért ezúton is azt kérjük, hogy a SFAC címeres szereléseket ne vigyék magukkal a szertárból, mert nem lesz lehetőségünk egy éven belül kétszer megvásárolni a sportruházatokat!

 

cyberpress.hu