A rendőrség megköszönte a két soproni polgárőr éberségét

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője jutalomban részesítette azt a két soproni polgárőrt, akiknek segítségével sikerült elfogni egy bűncselekmény elkövetőjét.

fotó: police.hu 

Amint arról mi is korábban beszámoltunk, a Sopronban szolgálatot ellátó polgárőrök értesítették 2018. november 24-én 23 óra 10 perckor a rendőrséget arról, hogy visszatartanak a helyszínen egy férfit, aki megrongálta az autójukat. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a helyszínen elfogott férfi társával együtt az éjszaka folyamán ellopta, majd menekülés közben összetörte az autót.

Csizmadia Gábor r. dandártábornok 2018. december 6-án megköszönte Révész László Krisztiánnak és Rózsa Péternek fenti ügyben és a korábbiakban tanúsított példamutató szolgálatellátását.

fotó: police.hu