A rab testüregében találták meg az őrök a mobiltelefonokat

A hétvégén az egyik hazai börtönbe látogatott egy elítélt rokona, aki beszélő alkalmával az őrök figyelmét kijátszva szerettének három mobilt adott át. A fogvatartott ellenőrzését követően egyik testüregéből kerültek elő a kisméretű telefonok, amelyek már alig tartalmaznak fémet, ezért sokkal nehezebb azoknak a kiszűrése. 

fotó: BVOP

Látogatófogadás alkalmával egyébként a fogvatartottak előtte és utána is ellenőrzésen esnek át, ebben az esetben is a második ellenőrzés során találták meg az őrök a mobilokat. Ebből az esetből is látszik, hogy a hozzátartozók és a fogvatartottak is mindent megpróbálnak, hogy illegális tárgyak kerülhessenek be a börtönökbe. A bv. dolgozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne jusson be semmi tiltott dolog, a folyamatos ellenőrzéseknek köszönhetően valóban sokkal hatékonyabban tudja a büntetés-végrehajtási szervezet kiszűrni ezeket a tárgyakat.

Ha tiltott tárgyat találnak a bv. intézetben, minden esetben alaposan megvizsgálják az eset körülményeit. A fogvatartottat fegyelmi, indokolt esetben büntetőeljárás formájában vonják felelősségre, de a rá vonatkozó biztonsági szabályok szigorítására, valamint a kapcsolattartás részleges korlátozására is sor kerülhet. Minden esetben megvizsgálják a hozzátartozók felelősségét is, amennyiben bebizonyosodik a szándékos magatartás, úgy a bv. intézetek parancsnokai minden esetben megteszik a szükséges jogi és szakmai lépéseket is a fogva tartás biztonsága érdekében.