Amennyiben az elmúlt évek kormányzati politikai retorikáját nézzük, akkor gyakorlatilag Magyarország folyamatosan “hadban” áll valakivel, hiszen folyamatosan támadásoknak van kitéve. Főleg a csúnya nyugatról. Sőt, szinte csak onnan. No persze nem a szó szoros értelmében kell érteni a hadakozást – bár most éppen vett hazánk tankokat meg némi légvédelmi eszközt – hanem politikai vonalon. Persze azt is mondhatnánk, hogy nem maga a nemzet áll hadban, hanem a Fidesz-Kdnp vezette kormányzat – ami azért korántsem keverendő össze magával a nemzettel – de hát ugye a hatalom diktál és ha ő azt mondja hogy nekünk valami vagy valaki nem frankó, akkor az bizony egységesen nem frankó. Így megy ez jellemzően. Ez a kormányzati kommunikáció bevált kulcsa.
A támadóink soraiban ott van példának ugye Soros György, aki – mint maga a megtestesült ördög sziluettje – minden szálat megmozgat azért, hogy nekünk magyaroknak rossz legyen, de így van ezzel maga Brüsszel is, ahol hol Juncker, hol pedig Timmermans úr vagy éppen Sargentini asszony kóstolgatott minket és akiknek manapság is akad pár olyan követőjük, akik folytatják ezt a gonosz trendet. Valljuk be a Fidesz pártcsaládja az Európai Néppárt se frankó mindig velük is akad gondunk időnként. Persze erre az Európai Uniós székhelyre mára szépen beszivárgott a magyar ellenzék is, akik rendszeresen saját népük ellen dolgoznak és akik között volt olyan is, akit még hazaáruló bélyeggel is elláttak egyes hazai portálok. De volt már ezen az ellenséges porondon maga az ENSZ is és akkor még nem is beszéltünk a migránsokról vagy éppen a LMBT mozgalmistákról. Küzdelem ez bizony … nem is kicsi! Mindig van valami vagy valaki …
Gyakorlatilag szerencse, sőt egy csoda, hogy a kormányfő és csapata megtudja védeni a polgárságot ettől a sok támadástól, hiszen ezeket a megvívott csatákat úgy kell megnyerniük, hogy közben stabilan kell tartani a nép egzisztenciális biztonságát és nyugalmát úgy, hogy közben még a koronavírus-járványveszély is nehezíti a dolgukat és magyar ellenzék is igyekszik mindenbe belekötni. Politikai harc ez, kőkemény csataterek sokasága!
Folyamatosan hadban állunk. De álljuk a sarat! Legalábbis a kormányfő szavai szerint, aki augusztus 20-i beszédében úgy fogalmazott, hogy:
A magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán.
Igaz ezt a történelmi múltra értette, pedig manapság is igaz lehet ez a megfogalmazás, hiszen most is folyamatosan valamelyik ellenséges vonal a fókuszába von minket, amit ügyesen lavírozva kell leszerelnie a magyar hatalomnak.
Kemény dolog ez a demokrácia bizony, pedig anno mennyit küzdött ezért a jelenleg is regnáló politikai vezetés jelentős része, akik áhítattal vágytak a szabadságra, a liberalizmusra, a szólás és sajtószabadságra és úgy általában a nyugatra! Arra, ami aztán Orbán Viktor miniszterelnök véleménye szerint ma ott tart, hogy:
A nyugat elvesztette vonzerejét “a mi szemünkben” és Közép-Európa pedig nem tűnik kívánatos világnak az ő szemükben.
Furcsa egy csavar ez, mert ha visszaemlékszünk akkor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején milyen acélosan és bátran álltak ki és lelkesen fogták össze a mai vezetőink a fiatalokat azért, hogy mi is “nyugat” legyünk és nálunk is egy sokszínű társadalom alakuljon ki, ahol a demokrácia az alapja mindennek, ahol a jólét nem egy álom, hanem egy hétköznapi tényező.
Soha nem felejtem el, de a kilencvenes évek elején szinte szállóige volt a politikai berkekben az, hogy ha egy kicsit összehúzzuk a nadrágszíjat és kitartóak vagyunk, akkor körülbelül 20 év múlva – ez akkor úgy 2010-12-öt jelentett – utolérjük Ausztriát egzisztenciális szinten. Bevallom, akkor még hittem benne és folyamatosan reménykedtem, és talán voltak is olyan periódusok amikor némi felzárkózásra utaló jeleket is látni véltem, de ma már tudom, ezek csak délibábok voltak. Ma pedig azzal szembesültem, hogy tulajdonképpen nem is akarjuk elérni azt a szintet, hiszen mint azt elhangzott, a “nyugat elvesztette a vonzerejét a mi szemünkben.”
Tulajdonképpen igaz is, hiszen ki akar havonta alap 400-500 ezer nettó fizetést, ki akar alapból járó 13-ik, 14-ik havi fizetést, 30-50 ezer forintos családi pótlékot úgy, hogy gyakorlatilag a mindennapi élet kiadásai ugyanott vannak mint nálunk. Ki akar normális és igényes, hálapénzmentes egészségügyet, érthető és tiszta, propagandamentes kormányzati tájékoztatást?
Sokkal izgalmasabb így az élet nekünk magyaroknak, hiszen mi szeretünk a kevésből is okosan gazdálkodni és úgy beosztani a jövedelmünket hogy nem kell azon gondolkodnunk mire tartalékoljunk. Nem kell évente azon gondolkodnunk, hogy vajon mennyivel emelkedik a családi pótlék, vagy éppen azon, hogy a megtakarított összegből beruházzunk-e egy új autóra. Nem kell filozofálgatni azon, hogy mi a jó nekünk, azt majd eldöntik helyettünk. Egyszerűbb ez így valóban, legalábbis nincs macera vele. Mint a régi szép időkben, jut is marad is és gondolkodni sem kell. Ez a nekünk való, nem a flancolás meg a habzsi-dőzsi.
Szépen lassan csak lerázzuk valahogy ezt a nyugatimádatot és talán ezzel együtt ezt a sok ellenségeskedő külső támadót is, és félszemmel a keleti nyitásnak köszönhetően más irányba kacsingathatunk. Sokkal jobb lesz az nekünk! És talán ha összehúzzuk majd a nadrágszíjat és kitartóak vagyunk, akkor majd körülbelül 20 év múlva utolérjük őket!
Mert ugye a nyugat elvesztette a vonzerejét, de mi magyarok a túlélés bajnokai vagyunk!
