A NYME soproni kampuszán járt Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete

Szerda délután az Egyetem vezetőivel találkozott Colleen Bell nagykövet az intézmény soproni kampuszán, ahol az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek.

A nagykövetet Prof. Dr. Náhlik András  általános rektorhelyettes, Prof. Dr. Németh Róbert tudományos és külügyi rektorhelyettes, valamint Dr. Dinnyés Álmos kancellár fogadta. A zárt ajtós megbeszélésen szó esett a megújuló egyetem jövőképéről, a közelmúltban indított új szakokról, (pl. gépészmérnök Szombathely), valamint az országosan egyedülálló erdőmérnöki és faipari mérnöki képzések terveiről, a duális képzések erősödéséről és a gazdasági szereplőkkel való szoros együttműködésekről is. A nagykövet kifejezett érdeklődést mutatott az Egyetem történelmét illetően, így az észak-amerikai kapcsolatok is szóba kerültek.

Collen Bell először járt Sopronban, látogatása azért is jelentős esemény, mert Collen Bell közismerten filantróp: a januári nagyköveti kinevezése előtt közszolgálati munkája, valamint a stratégiai és szervezeti tervezés terén elért sikerei eredményeképpen kritikus fontosságú kezdeményezések valósultak már meg a természetes erőforrások védelme területén.

Collen Bell / fotó: leczovics

A delegáció tagjai és a vendéglátók közösen megtekintették a Ligneum látogatóközpontot, ahol nagykövetasszony megismerkedhetett az erdő-, a fa- és a vadgazdálkodás kapcsolatrendszerével. A jelenlévők egyetértettek a környezeti nevelés fontosságával, ill. a Ligneum e területen betöltött jelentős szerepével.A szerdai találkozó Dr. Andrew Gillespie, a Nemzeti Környezethatás Elemző Kutatóközpont (Washington, USA) igazgatóhelyettesének 2015. februári soproni látogatásának folytatásaként valósult meg. A professzor az amerikai nagykövetség ösztöndíjával egy hónapot töltött az Erdőmérnöki Karon, hogy tapasztalataival támogassa az Erdőmérnöki Kar kutatóit és hallgatóit, de részt vett az Agrárklíma 2 projekt sikeres teljesítésében is.

 

cyberpress.hu