A napokban Sopronban többen kaptak arról értesítőt, hogy besorozták őket …

A napokban többen találtak Polgári Védelemről szóló “behívó” határozatot a postaládájukban városunkban. Bizony többen értetlenül álltak a dolog előtt, hogy tulajdonképpen ez mit is takar, őszinték leszünk, mi sem tudtuk.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon érdeklődtünk, ahol  tájékoztatták portálunkat arról, hogy ez az egész mit is takar. Megtudtuk, hogy nem kizárólag soproni esetről van szó, hiszen a megye több településén postáztak ilyen határozatokat az embereknek, így nem egyedi eset a soproni.

Ezt a polgári védelmi szolgálat elrendelését egy 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló jogszabály írja elő. A településeket, városokat egy biztonsági kockázat alapján sorolják be, így ez határozza meg azt, hogy az adott helyen mekkora létszámú szolgálatot ellátó emberre van szükség. Sopronban ez 500 főt jelent, akikhez most érkeznek meg a határozatok.

Mi alapján történik a kiválasztás?

A népesség nyilvántartóból lekérték az adott településen bejelentett 18-65 év közötti magyar állampolgárok névsorát, majd a katasztrófavédelem illetékes szerve kijelöli az alkalmas személyeket, akiket aztán a polgármester határozattal beoszt.

Lehet-e fellebbezéssel élni?

Igen lehet. A kézhezvételtől számítva tizenöt napon belül lehet benyújtani a fellebbezést. Mentesség kérhető, és meg is kell adni, ha azok indokoltak.

Ha valaki a Polgári Védelem szervezet tagja lesz, mik a feladatai?

Évente részt kell venni alapképzésen, szakkiképzésen vagy gyakorlaton. Szükség esetén mentési feladatokat kell ellátniuk, mint például árvíz esetében a homokzsákok kihelyezése vagy éppen vízelvezető árkok tisztítása. Gyakorlatilag minden olyan helyzetnél bevethetőek, amely az adott települést vagy az ott élő embereket veszélyezteti.
A feladatok alól kibújni nem lehet, mivel, a katasztrófavédelem nemzeti ügy, ez egyben törvényi kötelezettség is.

Mi lesz a munkahelyemmel?

A határozat egyfajta jogi védelmet is ad, mivel akit igénybe vesznek polgári védelmi szolgálatra, az hivatalosan (Állampolgári kötelességből) van távol, így kapja a fizetését. Ezt az összeget később a munkáltató az elrendelőtől visszaigényelheti.

 

Sopron Megyei Jogú város önkormányzata egyébként már kommunikálta ezt a tájékoztatót a www.sopron.hu oldalon, 2015. október 29-én.

Tájékoztató a POLGÁRI VÉDELMI kötelezettségről

A napokban hatszáz soproni fiatal férfi kap polgári védelmi kötelezettségről szóló határozatot.

Ennek oka, hogy minden magyar településnek teljesítenie kell Magyarország Alaptörvényében és a katasztrófavédelmi törvényben foglalt kötelezettségét. A városok, falvak katasztrófavédelmi besorolása a veszélyeztetettség alapján az elmúlt években besorolásra került, melynek alapján Sopronban is megalakításra került a Polgári Védelmi Szervezet.
A Szervezet feladata, hogy veszélyhelyzet esetén (pl.: szélsőséges időjárás) segítséget nyújtsanak a tűzoltóknak, rendőrségnek, mentőszolgálatnak és egyéb hivatásos szerveknek. A 2000-es éveket megelőzően ezeket a feladatokat a sorkatonai szolgálatot ellátó sorkatonák látták el, de ennek eltörlésével jelenős mértékben nőtt meg az ez irányú veszélyeztetettség.

A határozatok megküldése nem függ össze a jelenlegi egész kontinensünket érintő migráns válsággal, a kettő között nem lehet párhuzamot vonni.

Természetesen, amennyiben fennáll a határozatban megjelölt mentessége a kötelezettnek, úgy a fellebbezést követően megszüntető határozatot küld részére Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Jelenleg semmilyen polgári védelmi feladata nincs a határozatot kapott soproni fiataloknak, és remélhetőleg városunkat nem éri olyan vészhelyzet, hogy szükség legyen a Szervezet munkájára.

sopron.hu

leczovics – cyberpress.hu

Nyitókép illusztráció!