A nagycenki közvilágítás is LED-re állhat át

Fotó: cyberpress.hu / archívum

Többek közt erről is dönt a település képviselő-testülete január 29-én, szerdán az éves közmeghallgatást követő rendes ülésén. 

Fotó: cyberpress.hu / archívum

A nagycenk.hu portálon közzétett nyilvános meghívóból kiderül, Nagycenk Nagyközség Önkormányzata 18 órától várja az érdeklődő lakosságot a Községháza dísztermébe, ahol első körben Csorba János polgármester ad beszámolót az előző, 2014-2019 közötti ciklus beruházásairól, majd a jelenlegi ciklus, 2024-ig terjedő feladatait is szemügyre veszik. A közmeghallgatáson sor kerül Barcza Attila, Sopron és környéke országgyűlési képviselőjének felszólalására is, aki a Magyar Falu program fejlesztési lehetőségeiről beszél. Szót kapnak a civil szervezetek is a lakossági kérdések mellett.

A nap hátralévő részében összeülnek a mandátumot nyert községi képviselők is, hiszen a 2020. évi költségvetésről, az intézményi térítési díjakról kell dönteni, valamint tájékoztatást kapnak az önkormányzati beruházásokról is. Átveszik a Magyar Államtól önkormányzati tulajdonba a Vám utcai járda egy szakaszát is, révén a képviselő-testület korábbi elhatározása szerint évente kívánnak egy-egy önkormányzati utat és járdát felújítani. Tovább folytatják a Nagycenki Temetőben végzett fejlesztési munkákat is, mely kapcsán most a ravatalozó felújítása, bővítése, urnafal építése van soron.

Sopronban már 2015-ben átálltak LED-re Illusztráció: cyberpress.hu / archívum

A hagyományosnak számító lámpatestek felett is eljárt már az idő, hiszen az előterjesztés szerint az elmúlt 1-2 évben sok panasz érkezett a közvilágítás kapcsán. Nagycenken az elmúlt öt évben is törekedtek már a modernizálásra, hiszen minden új közvilágítást tudatosan LED-es technológiával szereltek. Leírják azt is, hogy több közeli település is átállt már a korszerűbb világításra Harka ESCO finanszírozási formában, Fertőszéplak önerő és hitel bevonásával.

A közvilágítás korszerűsítése, a jelenlegi lámpatestek LED típusú fényforrásokra cserélése 50%-os energia megtakarítást jelent. Az önkormányzat az E.ON Energiamegoldások Kft-vel készíttetett piacfelmérési dokumentációt, melyből kiderül, hogy akár havidíjas konstrukcióban, a közvilágítási szolgáltatás díjával együtt is fizethető az eszközök lecserélése. A jelenlegi korszerűtlen lámpatestek üzemeltetése 9,14 millió forint. A mellékelt szakmai anyag részletezi, hogy az önkormányzatnak ez újak felszerelése és működtetése évi 12,5 millió forint kiadás jelenthet a következő tizenöt évben.