A munka törvénykönyvének módosítása miatt vonultak az utcára az emberek Budapesten

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevõi a Margit hídon 2018. december 12-én. MTI/Mónus Márton

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult a szerda délutáni tüntetés a Parlament épülete előtt, ahol több alkalmi felszólaló igyekezett véleményt formálni  a  délelőtt folyamán elfogadott munka törvénykönyvének módosításról. Közben többen azt követelték hogy mondjon le a kormány, mondjon le Orbán Viktor! – az előzményekről egyébként itt és  itt számoltunk be

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevõi a Margit hídon 2018. december 12-én. MTI/Mónus Márton

Az alkalmi szónokok azt ígérték, hogy a tiltakozás hajnalig folytatódik, ehhez pedig azok csatlakozását kérte, akik éjjel is a Kossuth téren tudnak maradni. A tüntetők egy része azonban később  – rendőri kíséret mellett –  a Kossuth térről a Margit híd pesti hídfőjéhez vonult és elfoglalta azt,  melyen így egy ideig sem a gépjárművek sem pedig a villamosok nem tudtak közlekedni. Ezt követően az Oktogon felé vették az irányt amit végül a Lendvay utcai megálló követett, pontosan a FIDESZ székháza előtt. Ott a tüntetőket  a rendőrök várták, akik kiszorították őket a székház közvetlen közeléből és sorfallal védték a kormányzó párt ingatlanját. Közben a tüntetők részéről különböző rigmusok hangzottak, amelyben többek közt a rendőrség kivezényelt szolgálattevőit is igyekeztek maguk mellé állítani, persze nulla sikerrel. A helyszínen egy kisebb lökdösődés is kialakult az első sorokban, majd beszámolók szerint könnygáz is bevetésre került, azonban nem a rendőrség részéről, hanem a tüntetők részéről, amelyről a rendőrség itt számol be. Később a tüntetők belátták, hogy itt nincs mit tenni, így visszaindultak a Kossuth térre.

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevõi a Fidesz Lendvay úti székházánál 2018. december 12-én. MTI/Mónus Márton
Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői a Nyugati téren 2018. december 12-én. Középen, nemzeti színű zászlóval Tordai Bence, a Párbeszéd parlamenti képviselője. MTI/Mónus Márton

 

A Kossuth téren ismét az alkalmi szónokok ragadtak mikrofont, akik közül volt aki arra hívta fel a tüntetők figyelmét, hogy maradjanak békés keretek között az emberek és ne fajuljon el az esemény egy esetleges rendbontássá, hiszen annak idején a taxisblokáddal is komoly eredményt értek el vérengzés nélkül. Egy másik tüntető arra szólította fel az embereket, hogy csütörtökön ne vegyék fel tüntetőleg az emberek a munkát, amely ha szintén elég nagy létszámban történik meg az szintén jelzés értékű lehet. A beszédeket időnként  a szokásos rigmusok skandálása zavarta meg,  amely a miniszterelnök illetve a FIDESZ ellen irányult, illetve a jelenlévő rendőröknek szólt hogy bűnözőket védenek és hogy rossz irányba állnak. Volt aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a köztelevízió és a közmédia nem közvetítheti ezt az eseményt, ami szintén azt jelenti hogy nem a közvélemény tájékoztatására szolgálnak, azonban szerencsére már létezik az internet, a facebook amin ők maguk hiteles beszámolókat tudnak adni szerte a világnak.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/Mohai Balázs

Egy másik felszólaló arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a rendőrség által védett üres FIDESZ székház illetve az üres Parlament előtt kell tünteti, hanem különböző csomópontokra kell több vonulni és megbénítani a forgalmat, amit aztán ki kell terjeszteni országos szintűre.

A tömeg még most is folyamatosan skandált különböző rigmusokat, ahol előkerült a “Szabad ország, szabad egyetem!” mondat is, amely a CEU-val történtekre irányult illetve szabad médiát is követeltek.

Érdekesség egyébként és ez feltűnt egy felszólalónak is, hogy igazából amolyan vezető nélküli a  tömeg, így buzdították egymást arra, hogy válasszanak maguk közül valakit, aki képes a tüntetőket “irányítani”!

Később a beszédek után a tömeg szeretett volna bejutni a parlament épületébe – nem igazán tudni miért, hiszen üres,  de talán szimbolikus jelentésű lehet –   így a rendőrkordonnal feszültek össze a tüntetők és hosszú percekig tartó amolyan erőfitogtatás alakult ki a két csoport között,  amit egyik fél sem adott fel, még úgy sem hogy egyszer figyelmeztető jelleggel könnygáz bevetésével próbált oszlatni a rohamrendőrcsapat.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Mohai Balázs

 

22.00  óra előtt a tüntetők elindultak a parlament épületének 1-es számú bejáratához, hátha ott kisebb lesz az ellenállás, azonban ott is a rendőrség védte az épületet. A tüntetők ott sörösdobozokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg a rendvédelmi szerv kivezényelt szolgálattevőit, akik azonban könnygázzal válaszoltak, azonban a tömeg tántoríthatatlannak tűnt.

A rendőrség honlapja így számol be az eseményről:

“A Budapest V., Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők provokálják a rendőröket, többen tojást, sörösdobozokat dobtak a biztosítási feladatokra kivezényelt rendőrök irányába. A rendőrök parancsnoka a beosztott állomány testi épségének védelme érdekében elrendelte a védőfelszerelés használatát. A rendőrök testpáncélt, védősisakot vettek fel, ennek ellenére négy rendőr megsérült”- közölte a rendőrség késő este. Mint írják, a fokozódó agresszivitás megtörésére könnygázt alkalmaztak. “A rendőrség higgadtságra inti a demonstrálókat!”

 

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevõi és rendõrök a Parlament elõtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/Mohai Balázs

 

22 óra 30 perckor a tömeg még mindig a Kossuth téren néz farkasszemet a rendőrséggel és továbbra is szeretne bejutni az épületbe, azonban az továbbra se derült ki, hogy miért. A rendőrség ismét könnygázt vetett be, ami egy kicsit hátrébb szorította a tüntetőket a bejárattól, de továbbra is ismétlik a rigmusokat. Ugyanekkor a rendőrség közölte, hogy a Lánchídra vonult tüntetők elhagyták a hidat, amelyet a rendőrség így a forgalom előtt újra megnyitott. A Lánchíd forgalma helyreállt, a közlekedés ismét zavartalanul halad.

 

23.00 órakor a tüntetők visszatértek a főbejárathoz illetve a parlament melletti karácsonyfához, ahol kisebb dulakodás volt köztük és a rendőrök között.

A rendőrség honlapja így számol be az esetről: 

A tüntetők egy csoportja Budapesten az V., Kossuth téren felgyújtott egy szánkót, amit a rendőrök eloltottak. A demonstrálók továbbá megkísérelték felgyújtani az ország karácsonyfáját is.  A rendőrség a rendbontókat kiszorította a veszélyeztetett területről és öt főt kiemelt a tömegből.

 

23 óra 30 perckor mintha már szállingóznának el a tüntetők, akik viszont még kitartanak azok a megszokott rigmusokat skandálják illetve beszélgetnek egymással. A rendőrök közben körbekerítik a teret.

 

23 óra 45 perckor már jelentősen lecsökkent a tüntetői létszám, a rendőrök már teljesen a felügyeletük alatt tartják a Kossuth teret, a tüntetés gyakorlatilag véget ért.

 

 

 

 

1 Trackback / Pingback

  1. Csütörtökön folytatódott a tüntetés a fővárosban | Cyberpress

Comments are closed.