A magyar-román mérkőzés másik végeredménye

A Budapest IX., Groupama Arénában 2015. szeptember 4-én megrendezett Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező rendőri biztosítása során a rendőrség azonnal reagált a nagy létszámú szurkolói rendbontásra.

fotó: police.hu

A mérkőzés előtt, alatt és után egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban résztvevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket, a földből kitépett közlekedési jelzőtábla oszlopokat dobáltak feléjük.


A közrend és a közlekedés rendjének helyreállítása, valamint a jogellenes cselekmények megakadályozása érdekében a rendőrség a törvény által biztosított keretek között a szükséges és arányos módon alkalmazott kényszerítő eszközöket, például könnygázt, kötelékben szolgálati állatokat, valamint vízágyút.

fotó: police.hu

A rendőrség intézkedései során összesen 51 főt állított elő többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt. 20 személyt vettek bűnügyi őrizetbe, 22 személyt szabálysértési őrizetbe.
A rendbontók közül 15 fő, a rendőrség állományából 23 fő sérült meg (van akit kórházban ápolnak), a garázda szurkolók 21 darab szolgálati járművet és egy vízágyút megrongáltak.

Forrás: ORFK kommunikációs szolgálat

cyberpress.hu