A Magyar Idők nem szűnik meg csak új csomagolást kap!

Hiába van uborkaszezon a hírvilágban, a magyar médiapiac azért átalakul, hiszen elég csak a HÍR TV tulajdonosváltására gondolni, vagy éppen arra, hogy újraindul a Magyar Nemzet napilap. Ez utóbbinak a hírét a Népszava szellőztette meg, akik informátorukra hivatkozva azt is hozzáteszik, hogy az újraindulással egy időben megszűnik a Magyar Idők, amit nem igazán sikerült felfuttatni, így az ott dolgozókat gyorsan átigazolják a komoly brand értékekkel rendelkező Magyar Nemzethez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy továbbra is – a relatív – kevés érdeklődés mellett működő Magyar Idők jelenik majd meg, csak éppen egy komoly évtizedeket maga mögött tudó restartolt napilap nevén, így várhatóan az eddig megszokott MI tartalmat kapjuk, csak más csomagolásban.  Egyébként van ebben némi ügyes marketingfogás is, szóval jár a dicséret a kitalálónak és a magunk részéről sok szerencsét és komoly médiasikereket kívánunk a régi-új Magyar Nemzetnek, bár hozzátesszük, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen példaként megemlítve, ha a megyei 3-ban szereplő Simagöröngyös FC. holnaptól mondjuk a Real Madrid néven játszik, az még nem garantálja a sikert ugye.  De ne legyünk negatívak, hajrá print média, mi hisszük hogy továbbra is szükség van az ilyen jellegű újságokra.