A magasba szerelést gyakorolták a soproni tűzoltók

Egy soproni hotel területén tartott szituációs begyakorló gyakorlatot a Soproni Hivatásos Tűzoltó parancsnokság a beavatkozói állomány részére, ahol a gépjárműfecskendők, egy vízszállító gépjármű és egy magasból mentő jármű is részt vett. – számol be a Katasztrófavédelem honlapja. 

fotó: Katasztrófavédelem

 A feltételezés szerint a hotel kilencedik emeletén lévő étteremben tűz keletkezett és egy embert nem találtak. A gyakorlaton résztvevő állomány a magasba szerelést, a tömlő felhúzást, a zárt, füsttel teli térben való közlekedést, valamint a mobil szellőztető ventilátor alkalmazását gyakorolta. A tűzoltók légzőkészülék alkalmazásával léptek be a füsthatár területére – amit füstgép segítségével szimuláltak -,valamint az életmentési feladat során a mentőálarc használatát is gyakorolták.

Sopronban, mint turisztikailag kiemelt városban, több szálláshely található magas épületekben, ezért elengedhetetlen a tűzoltói állomány részére az ilyen helyszíneken előforduló tüzek oltásának gyakorlása.

 

Még több fotó ITT ELÉRHETŐ!