A limanowai hősökre emlékeztek Sopronban (képek+videó)

Muhr Ottmárra és a limanowai csata hőseinek bátor helytállására, példamutató bajtársiasságra emlékeztek vasárnap Sopronban. A megemlékező program délelőtt a Domonkos templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét, majd több hagyományőrző egyesület részvétele mellett folytatódott a Deák téren Muhr Ottmár szobránál illetve a Limanowa emléktáblánál, amelyen Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében Farkas Ciprián tanácsnok és Tóth Éva önkormányzati képviselő is jelen volt.

Az emlékezés és a tiszteletadás gondolatait a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében Grubits Róbert hő.huszár főhadnagy, elnök, parancsnok mondta el, majd Hegedüs Elemér nyugállományú honvéd alezredes, hadtörténész emlékeztette a hősies múltra a megemlékezésen megjelenteket. Muhr Ottmár magyar huszártisztnek, a 9. Nádasdy-huszárezred parancsnokának, a limanovai csata hősi halottjának unokája, Muhr Albert a családja nevében köszönetét fejezte ki, hogy ilyen méltósággal és tisztelettel emlékeznek évről-évre a leghűségesebb városban nagyapjára és a limanowai hősökre, akik önfeláldozó küzdelemben akadályozták meg az orosz alakulatok áttörését a magyar királyság területére.

A megemlékező gondolatok után a Limanowa emléktáblánál és Muhr Ottmár szobránál tiszteletadás és főhajtás mellett a tisztelet koszorúit helyezték el a megjelentek, majd katonai díszlövés és díszmenet zárta a Deák téri programot.

Muhr Ottmárra és a limanowai csata hőseire emlékeztek Sopronban

Sopron és környéke hírportálja, ahol nyomon követheted az aktualitásokat és a város eseményeit. https://cyberpress.hu

 

A limanovai csata 

1914. november 28. – december 18. között Galíciában Limanowa mellett zajlott le, melynek során az osztrák-magyar csapatok megállították, és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat.

A csata hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt állították meg. További lélektani hatása az volt, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették és ezt követően harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, hiszen úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól.

A győzelemben külön magyar büszkeség, hogy a német, osztrák és lengyel katonák mellett a huszárok és a honvédek olyan hősiességgel küzdöttek, ami példamutató volt, és kivívta a harcoló felek elismerését.

 

 

Limanova 1914 (HUN) with subtitles

DigitálisLegendárium munkacsoport www.digitalislegendarium.hu https://www.facebook.com/digitalislegendarium Hajnal Ödön – Horváth Zsolt – Komporday András – Takács „Jozzy” József – Ricza Gábor – Sándor József – Somogyi Márton – Szakonyi Balázs – Szuhodovszky Miklós Narrátor: Harmath Imre A szinkront a Dextra Média készítette 1914 decembere, Galícia Kora őszre a központi hatalmak erőit mindinkább maga alá gyűrte az orosz gőzhenger.