„A kormánynak üzenjük: A kereskedelmi dolgozók nem bábok a politikai játszmák sakktábláján!”

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) hivatalos sajtóközleményt jelentetett meg a vasárnapi boltzár feloldásának témájában.

logo_kasz
KASZ

 

A kormánynak üzenjük:

A kereskedelmi dolgozók nem bábok a politikai játszmák sakktábláján!”

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete tiltakozik a rapid módon, minden szakmai egyeztetést mellőző, a politikai veszteség miatti félelemtől vezérelt döntés ellen!

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy míg Miniszterelnök Úr a hét végén arról nyilatkozott, hogy megvédi a vasárnapot, a családokat, és egyeztet a szakszervezetekkel, ezzel szemben a kormánypárt önmagát meghazudtolva hétfőn már a vasárnapi boltzár azonnali eltörlését jelentette be. Eddig azt mondták: „Legyen ez a nap a családoké”! Hová lett ez az eszmeiség?

A KASZ nem csak a kereskedelmi dolgozók érdekeit képviseli, hanem a családjukét, gyermekeikét is!

Feltehetnénk azt a költői kérdést, hogy vajon miért döntöttek így, ilyen abszurd gyorsasággal, anélkül, hogy a szakmát megkérdezték volna, de nem tesszük! Tudjuk a választ! Döntésük indoka nem az volt, hogy a magyar emberek kedvére tegyenek! Indítékuk ennél sokkal egyszerűbb! El akarták kerülni a népszavazás okozta népszerűségvesztést. Nem hagyjuk, hogy ilyen önző szándéktól vezérelve tegyenek rosszat azokkal az emberekkel, akiket képviselünk!

A vasárnapi újranyitással több szempontból is hátrányos helyzetbe sodorták a munkavállalókat!
Elveszítették az egyetlen biztos pihenőnapjukat! Elveszítették a lehetőséget, hogy legalább egy nap együtt lehessenek a családjukkal, a gyermekeikkel! A dolgozóink nem akarnak vasárnap dolgozni! És az Önök döntései alapján elveszítik a méltóságukat is! Nem elég, hogy egy nap alatt eldöntötték, hogy vasárnap dolgozniuk kell, elvették azt az esélyt is, hogy ezt tisztes bérért tegyék! Ötven százalékos pótlékért nem fognak a munkavállalók lemondani a magánéletükről!
Elveszítették a reményt is! A reményt egy tisztességes béremelésre! Köztudott, hogy a kereskedelmi dolgozók nagyon kevés pénzt kapnak! A KASZ már több nagy céggel is megállapodott a béremelésben. Nehéz harcok árán, több helyen is két számjegyű emelést sikerült elérnünk. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Hiszen a megállapodáskor még nem volt szó a vasárnapi nyitva tartásról! Tudják Önök, hogy ennek bizony költségei vannak? Munkaerő költség, fenntartási költség? Hogyan tárgyaljunk ezek után bérről? És még a pótlékot is elvennék! Mi lesz azokkal, akiknek a bérébe beépítették a vasárnapi pótlékot? Belegondoltak abba, hogy mit tesznek ezekkel a munkavállalókkal?

A munkavállalói oldal fel van háborodva, és értetlenül áll a történtek előtt! Már most hatalmas a feszültség! A szakmában óriási munkaerőhiány van! Hat napra is nehézséget okoz az tisztességes, törvényes beosztás elkészítése! Az emberek túl vannak terhelve! Hogyan fogják a munkáltatók egyik pillanatról a másikra orvosolni a létszámhiányt? Hogyan fogják bírni a munkavállalók a megnövekedett fizikai és lelki terhelést?

Kezdeményeztük, hogy a Kormány haladéktalanul hívja össze a szakma képviselőit, mert a jelenlegi létszámmal, pótlékokkal, illetve munkaidő beosztási szabályokkal nem megvalósítható a vasárnapi nyitva tartás.

Tárgyalni fogunk a munkáltatókkal is, mert rengeteg kérdés van, melyről okvetlen egyeztetnünk kell!

Úgy véljük, ha már mindenképpen dolgoznunk kell, hiszen a Parlament már el is fogadta a törvényjavaslatot, és afelől nincs kétségünk, hogy a munkáltatók egymással is versenyezve, nyitni akarnak, akkor ez történjen emberhez méltó körülmények között!

Követeljük, hogy legyen 100 százalékos a vasárnapi pótlék, és ellenőrizzék, hogy a munkáltatók ezt kifizetik-e!
Követeljük, hogy a munkáltatók adják meg a választási lehetőséget a munkavállalóknak! Dönthessék el ők, hogy akarnak-e vasárnap dolgozni!
Követeljük, hogy biztosítsanak megfelelő létszámot, és tisztességes bért! Mert ha ezek a problémák továbbra is fennmaradnak, nem lesz ember, aki kiszolgálja a vásárlókat!

A KASZ nem hagyja, hogy a politikai veszteségtől való félelemnek a kereskedelmi munkavállalók legyenek az áldozatai!

Már nincs több bőr rajtuk, amit le lehetne nyúzni!
Nem tűrünk tovább!
Aláírást fogunk gyűjteni és demonstrációt szervezünk!
Eljött a perc, mikor azt kell, mondjuk, ELÉG VOLT! Nem vagyunk bábok a politikai játszmák sakktábláján!

Megkérünk mindenkit, hogy biztosítsanak bennünket szolidaritásukról, és segítsenek minket céljaink elérésében!
Megkérjük a kereskedelmi munkavállalókat, családjaikat, gyermekeiket, szimpatizánsainkat, és minden szakszervezetet, hogy a demonstrációnkon erősítsék jelenlétükkel a törekvéseinket!

 

KASZ sajtóközlemény 2016.04.12.

nyitókép illusztráció

cyberpress.hu