A Kormány ajándéka Sopronnak: 1,38 milliárd + 43 millió forint

A Kormány a koronavírus-járvány miatt évközben számtalan központi megszorítással sújtotta az Önkormányzatokat és ezekből még decemberre is maradt, – hiszen az iparűzési adó felezéséről szóló szabályok a napokban jelentek meg – most azonban anyagi támogatás érkezett több olyan városba amely 25 ezer lélekszám feletti lakossal rendelkezik,  így Sopronba is. A Magyar Közlöny tájékoztatása szerint a Leghűségesebb város a rendelet értelmében 1,38 milliárd és plusz 43 124 000 forintot kap, amely  az Önkormányzat kötelező feladatainak támogatásának céljára használható fel. Mint az értelmezhető,  az összeg meghatározott céljának megnevezése ugyan elég tág fogalom, így nem tudni pontosan hogy mire kell költeni majd ezt a szép összeget, az azonban biztos hogy minden bizonnyal jól jött itt is az anyagi injekció.

Tűztorony a karácsonyi díszítés árnyékában. / illusztráció / fotó: cyberpress.hu

A nagy karácsonyi pénzosztás akár tekinthető kompenzációnak is, hiszen valóban több forrástól estek el a magyar Önkormányzatok, azonban érdekesség hogy nem minden Megyei Jogú Városhoz volt ilyen bőkezű a központi pénztáros, hiszen a  23 megyei jogú város közül most csak 17 kapott ilyen jellegű támogatást, amely listában azonban  szerepel mind a 12 fideszes vezetésű önkormányzat:

  • Debrecen: 1,38 milliárd
  • Győr: 1,38 milliárd + 148 millió
  • Kaposvár: 1,38 milliárd + 140 millió
  • Kecskemét:  1,38 milliárd
  • Nagykanizsa: 820 millió
  • Nyíregyháza: 1,38 milliárd +251 millió
  • Sopron: 1,38 milliárd + 43 millió
  • Székesfehérvár:  1,38 milliárd 615 millió
  • Szekszárd: 1 milliárd
  • Szolnok:  1,38 milliárd és 2,7 milliárd egyéb felújításokra
  • Veszprém:  1,38 milliárd + 140 millió;
  • Zalaegerszeg: 1,38 milliárd +228 millió
  • illetve Békéscsaba: 1,38 milliárd + 602 millió

 

Persze ne legyünk rosszindulatúak, hiszen ellenzéki városok is kaptak szép összeget, igaz ők meghatározott célokra fordíthatják az összeget és nem is milliárdokról beszélünk, azonban tény hogy kaptak:

 

  • Eger 600 millió forintot kap az egri vár fejlesztésére.
  • Miskolc 700 millió forintot kap a Miskolctapolcai Fürdő üzemeltetésére.
  • Salgótarján 400 millió forintot kap a városüzemeltetési és fejlesztési feladatok támogatása céljából.
  • Érd 211 millió forintot kap  kötelező feladatainak ellátásra.

 

A  fővárosi kerületek közül a fideszes XVI. kerület kapott 106 millió forintot és a  kormánypárt által támogatottnak tekinthető  XXIII. kerület kapott 4,5 milliárd forintot a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére.

Remélhetőleg körültekintően és hasznosan költik majd el az említett városok ezeket a szép összegeket, amelyek közül Sopron sem marad ki, hiszen bár nehéz időket élünk az élet nem állhat meg.